Fontos a vidékfejlesztés

Kovászna megyének fele vidéken él, és a városban élők fele életvitelszerűen kapcsolódik a vidékhez, ez nettó 75 százalék – állapította meg Tamás Sándor.

2020. szeptember 15., 00:312020. szeptember 15., 00:31

A román vidékfejlesztés alapelve, hogy a pénzalapok egy részét alulról jövő kezdeményezésekre kell fordítani, ezeknek a „hangja” szeretne lenni Antal Esztilla, az Alutus Régió Egyesület vezetője.


– A LEADER-programmal 15 millió euró érkezett a megyébe az elmúlt években, ezt folytatni kell, mert nyilvánvaló haladáshoz vezet – mondta a tanácsosjelölt.
Dimény György erdőmérnök, a berecki magánerdészet vezetője 11 közbirtokossággal működik együtt, és összesen 15 ezer erdőterületet felügyel.


– Hozzánk tartozik a vadgazdálkodás is, ahol Brüsszel és Bukarest „sötétzöldjeinek” akaratával szemben a helyi emberek érdekeit kell képviselnünk – mondta Dimény.


– Az a célom, hogy agráripari parkokat hozzunk létre, hogy a vidéki gazdák megfelelőképpen tudják értékesíteni termékeiket – közölte egyszerűen és világosan Cseh Csaba, gelencei középvállalkozó, akinek nevéhez kapcsolódnak a Bingo nevű péktermékek is.


Orbán Miklós agrármérnök második mandátumára készül, és azt mondja: azt kell elérni, hogy a mezőgazdaságra „ne szociális kérdésként”, hanem „vállalkozásként” tekintsenek. Hozzátette: a legsürgősebb teendő a társulások létrehozása (jó példa erre a Kézditej), hogy kiküszöböljék a „kupeceket” az ellátási láncból, mert azok „lefölözik” a gazdák munkáját. Ugyanakkor fejleszteni kell a feldolgozóipart, mondta Orbán, aki emlékeztetett arra is: csak a Pro Economica Alapítvány pályázataival harmincmillió eurónyi befektetés érkezett a megyébe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés