
Az Őszi Sokadalom keretében szombaton a Lénárt Optika udvarán felállított kosárlabdasátorban Kozman Kriszta válogatott játékos nyújtott betekintést az érdeklődőknek a sportág világába.
2022. augusztus 30., 00:112022. augusztus 30., 00:11
Az NMG U18-as és a Kézdivásárhelyi SE felnőtt csapatát is erősítő Kozman Kriszta Deszke Kriszta, a Profi Rádió műsorvezetőjének kérdéseire válaszolva a közelmúltban Bulgáriában rendezett korosztályos Európa-bajnokságon szerzett tapasztalatai mellett a kezdetekről, az iskola és a kosárlabdázás kapcsolatáról és terveiről is beszélt. Az ötéves kora óta kosarazó Kriszta céltudatosan edz, hogy egyre jobb teljesítményt nyújtson a pályán. „Egy idő után már nem csak azért kosarazik az ember, mert ez egy jó kikapcsolódás. Azért járok edzésre, hogy fejlesszem magam, kijavítsam a hibáimat, egyre jobb játékossá váljak”, hangsúlyozta. A végzős középiskolás lány mindennapjaiban „kibékül” egymással a tanulás és a sport.
– Nyilván, a programom jóval sűrűbb, mint azoké az osztálytársaimé, akik nem kosaraznak, hiszen délután edzéseim vannak. Emiatt kevesebb idő jut a tanulásra, nincs idő mondjuk délutáni alvásra, de hozzászoktam. Iskola után edzésre megyek, majd utána tanulok. Kicsit fárasztó, de meg lehet csinálni.
Kriszta Románia U18-as csapatával hetedik helyezést ért el a Szófiában rendezett Európa-bajnokságon, azt megelőzően pedig edzőtáborban volt, távol a családtól. „Ezen a nyáron alig két hetet voltam itthon. A családom azonban ehhez már hozzászokott. Olykor eljönnek a kiszállásokra is, ami jólesik.” Arról is beszélt, milyen érzés válogatott játékosnak lenni. „Jó érzés, amikor behívnak a válogatottba, hiszen az egy visszajelzés, hogy jól tesszük a dolgunkat. Kezdetben, amikor nem ismertem a többieket, ijesztő volt, ám most már Beával együtt (Bara-Német Beáta – szerk.) igazán jó szívvel megyünk a válogatottba a közösség miatt is.”
Az Európa-bajnokságon sokat fejlődött a játéka, véli Kriszta. „Az egyéni teljesítményünk javítását célzó, illetve a taktikai edzések egyaránt hozzájárultak fejlődésünkhöz.” A tehetséges sportoló jövőbeli terveiről is szólt. „Bár még pontosan nem tudom, mivel foglalkozom a jövőben, szeretném folytatni a kosárlabdázást, az más kérdés, hogy milyen szintig jutok el.” Végezetül a közönségtalálkozón szép számban megjelent ifjú kosarasokhoz szólt. „Ha szeretitek a kosárlabdázást, megéri kitartani mellette a nehezebb pillanatok ellenére, hiszen rengeteg pozitív hozadéka van, olyan dolgokat nyújt, amelyekért megéri túllépni a felmerülő nehézségeken.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!