
A női kosárlabda Nemzeti Liga 15. fordulójából elhalasztott és szerdán bepótolt csúcsrangadóján a második félidőben lehengerlően játszó Sepsi-SIC alaposan rászámolt legfőbb riválisára, a Szatmárnémeti VSK-ra, ezzel pedig nagy lépést tett az alapszakasz-győzelem felé.
2022. március 18., 00:452022. március 18., 00:45
Egy félidőt bírta a Sepsi-SIC ellen a Szatmárnémeti VSK kosárlabdacsapata, utána szétesett a játékuk, és a címvédő könnyedén érvényesítette akaratát. Pedig az első negyed a vendég szatmáriak szája íze szerint alakult, akik Sparkle Taylor és Miljana Dzombeta irányításával hatpontos előnyre tettek szert (18–24). A második negyedben átvette a vezetést a Sepsi-SIC (34–28), innen tudott fordítani a VSK a negyed végére (38–40).
Szünet után fordult a kocka, 40–41-nél vezetett utoljára Szatmár, ezt követően már csak egy csapat volt a pályán, a 28. percben Alina Podar talált be távolról, ezzel tíz pontos lett a Sepsi-fór (57–47), a harmadik negyedet pedig tizenkét pont előnnyel zárta a címvédő (63–51). Az utolsó felvonásban megsemmisítő csapást mért legfőbb riválisára a Sepsi-SIC, a Mikes-csapat egy 9–0-s futással indított (72–51), a 35. percben pedig már huszonnyolc pont volt az előnye (81–53). Fél perccel a zárás előtt harminc volt közte (88–58), majd Ardelean pontjai zárták a meccset (88–60): a Sepsi-SIC elsöprő diadalt aratott. Az éllovas zöld-fehérek szombaton 19 órától a tabella utolsó előtti helyén álló Brassói Olimpia alakulatát fogadják a Sepsi Arénában.
Női kosárlabda Nemzeti Liga, 15. forduló: Sepsi-SIC–Szatmárnémeti VSK 88–60 (18–24, 20–16, 25–11, 25–9). Sepsi-SIC: Wallace 10/3, Cătinean 3/3, Jones 19/3, Podar 10/6, Fraser 30/3. Cserék: Croitoru 1, Ghizilă 12/6, Pasic 3/3, Botos, Nemes. Edző: Zoran Mikes. VSK: Dzombeta 12/6, Ardelean 10, Taylor 28, Vuckovic 4, Biszak 2. Cserék: Szmutku, Fodor 4, Muraru (Kadar), Cucu. Edző: Miguel Lopez.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!