Föl Nagyváradra!

Kísértet járja be Romániát újból. Nem ötletszerűen, hanem rendszeresen, és ez az állapot szervez alapot a gazdasági, társadalmi élet minden pontján robbanási eseményeknek. Élünk benne, viseljük ezt a mundért mi, magyarok, igen az örmények, szászok – mindenki, aki itt és még él. Nagyvárad viszi ma a keresztet. Nem először, nem utoljára a nemzetiségi, intézményrendszerbeli kérdésekben.

A román hatalom kegyetlen rohamra indította az uralkodó kommunistoid szellemet; nincs árnyalás, lábujjhegyi megközelítés. Uralkodik az elnyomó és nemzetiségileg elnyomorító, rendszeresített jogfosztás lúdtalp- meg térdmagasságban egyaránt.

Nagyvárad sosem akarta önmagát áldozatra vetni, különösen nem, amikor fajbeli, megmaradási kérdéseket feszeget és aknásít a kormány maga. A végzetes döntés a kulturális, magas művészi szintű intézmények összevonásáról ítélkezik, végletesen és véglegesen.

A Szigligeti Színház nem lészen tovább önálló intézet, együvé kerül a Regina Maria román színházzal, egy kalap alá. És ugyanez vonatkozik a táncegyüttesekre, és most is fogódzunk erősen: ama román szalmakalap alá kerül az Állami Filharmónia zenekara is.

Húzd rá, cigány, megittad az árát még s már Trianonban! Elképesztő maga a kérdés is, mi minden megy veszendőbe ezzel a gazdasági megszilárdításnak nevezett tébolydai rendelkezéssel.

Bármilyen politikai, művészeti szögből firtatjuk a közvetlen következményeket, hulladékdombon keresendő holnap a művészetek ékszerdoboza.

Ha a közvetlen gazdasági következményeket firtatjuk még ma, csakis a hulladék közt matathatunk. Soha ebben a bánatos, nyomorult életben nem látjuk viszont a Szigligeti Magyar Színházat a Partiumban, sehol suhunt. Érthető? Ez már a romániai (!) magyar művészeti élet kasztrálása, magyarán: herélése. A többi, a további óriási munka, illetve senyvedés, már az elvtársak, az uracsok dolga. Nem is kevés.

Itt abbahagyom a kiáltozást azzal, hogy serkenj fel, kegyes nép, vigyorog a halál. Szólnak a harangok Váradon, itthon is. Bocsárdi László, a Tamási Áron Színház igazgató-rendezője is belékiáltott a sötétedésbe. Vezéregyéniség kiált halál ellen minden eleven emberhez: ne hagyjuk magunkat s a mieinket, a mi kultúránkat! Föl, Nagyváradra a segítséggel, önmagunkért szintúgy!