Finn kesergő

Van egy ország, Finnország a neve. Némely elődeink erőst felháborodtak – „nem kérünk a halszagú rokonságból” –, inkább egy fél Európát felperzselő vezérrel tartották ildomosnak dicsekedni, ma sincs másképp. Ezek a halszagú megtagadottak mégis megalkották a világirodalom Kalevalának nevezett csodáját.

”Ó, jaj, édes Ahti lelkem, / El ne indulj a csatába! / Álmot láttam, míg aludtam, / Mélységesen, míg nyugodtam: / Tűz terjedett, mint kohóban, / Láng csapongott lobogósan” – zengi egy helyen a poéma.

Nos, a legendás finn politikus, Urho Kekkonen ehhez tartotta magát. Többször miniszter, vagy négy évig miniszterelnök, majd 1956 és 1982 között államelnök. (Én nem értem, miért kell egyes tisztségeknél a mandátumot kettőre korlátozni; egy zseniális, jó vezető két nekifutás után kényszerül helyét átadni egy esetleg kontárnak, igazságos? 2014-ben minden felmérés szerint Iliescut újraválasztották volna, ha a törvény engedi; nem engedte, jött a sunyi matróz, döntsék el, jóra fordult-e a kormányrúd.) Aktív semlegesség – ez az alapelv vezette Kekkonent. Miközben a hidegháború borzongós szelei fújdogáltak máshol és halmozódtak a bombák, ő kitűnő kapcsolatban állt mindkét féllel, miközben bebizonyította, a bolsevik madárijesztő tőszomszédjaként igenis lehet németes–hollandos életszínvonalat kialakítani. Helsinkiben volt, természetesen, a neves konferencia, amely néhány bilincset leszerelt rólunk, keletiekről.

Ma is van miniszterelnöke Finnországnak. Vonzóbb, fiatalabb, csinibb, mint a kopasz Kekkonen. „Ó, anyám, én édes dajkám, / Vedd elő vitézi gúnyám, / Hozd a harci köntösömet! / Mostan kedvem kerekedett / Ízlelnem a harcnak mézét.” Ez is benne van az eposzban. És a hölgy ezt követi. Vége a legendás semlegességnek, be a NATO-ba, az oroszszidó kórusba. Talán nem fognak fázni a szankciók miatt a finnek, mert ha mindegyikük kivág egy fél hektár fát, meg sem látszik a rengetegben. És a miniszterelnök asszony mulatozik, iddogál, táncol. Szóljon a Kalevala: „Fürtös fejűekkel vígad; / Ahová fejével fordul, / Ott a száj a szájra cuppan, / Ahová kezét kinyújtja, / Kész a kézszorítás nyomba. / Jár, ím, éjjel éjszakázva, / Suttyomban sötét homályba.”

A finnek többsége rá se hederít; jó van ez így. Erre megy világunk. Tánci, tánci, mint a Titanicon, mint 1914 utcabáljain…