Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. szeptember 29., 00:112022. szeptember 29., 00:11
Az olaszok revansot vettek az idén a pusztító, számtalan áldozatot szedő vírusjárványért, hatalmas tömegekben lepték el a tengerpartokat a nyáron, s élve a lehetőséggel iparkodtak kiélvezni a fürdés és lazítás minden örömét. Külföldi nem volt még annyi, mint szokott — mesélték nekünk az idegenforgalmisok, amikor Lido di Popmposában szállást vettünk ki, de azért akadt belőlük is. A plázson minden heverő elkelt már – sajnálkoztak –, s amúgy gyékényre telepedni, mint nálunk, nemigen szokás arrafele, igaz, szabad hely nem is volt ott.
A Chioggia és Ravenna, a Keletrómai Birodalom egykori fővárosa között sorakozó fürdőhelyek fűzére az utolsó méterig elosztotta egymás között a homokos partot, és szabadstrandot keresve sem találtuk sehol. No de a fürdésben ez nem akadályozott, s külön értékeltük, hogy hullámtörő gátakkal vigyáznak az illetékesek arra, ne moshassa be a homokot a tengerbe a viharos hullámzás, mint ez másutt megesik. Pomposán jó száz méteren át lehetett gyalogolni befele, míg a valódi úszásnak nekiveselkedtél a mélyebb vízben – ezt a kisgyerekes családok külön értékelték. És külön érdeme az itteni hatóságnak, hogy a hullámtörő gátakon túli vizeket drótháló kerítéssel tették még biztonságosabbá, bár tudtommal itt cápatámadástól amúgy sem igen kell tartani.
Két fürdés között persze a belföldi látványosságok vonzottak, s itt érdemes a közeli Ferrara vízi várát, a d’Este hercegi és fejedelmi család ősi fészkét, a legjobban kiképzett múzeumok egyikét említeni. Udvarán irodalomtörténészünk szellemes meglepetésként, ujjongva fedezte fel a hely szülötte, a halhatatlan Ariosto eposzának alakjait ércbe öntve. Fémszobrok szemléltetik ugyanis az Orlando furioso nem egy harci jelenetét, lovasrohamot, küzdő lovagokat, és egy náluk is elszántabb amazont lehet tetten érni egy csatajelenetben. Az árkádok alatt pedig a Holdból épp visszaérkezett eposzi hős száll le paripájáról, kezében a dühöngő Orlandónak az égitestről visszahozott józan eszét tartalmazó üveggel… Hiába, a cselekményt békében kellett feloldani, s ahhoz józanész is szükségeltetik – üzeni az évszázadok mélyéről a hősi ének.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!