
Név nélkül nyilatkozó forrásunk szerint az elmúlt időszakban több háromszéki orvos is kapott olyan elektronikus levelet, amelynek szövege szerint bűnvádi eljárásban érintett szexuális visszaélésekkel, pornográfiával, kiskorúak szexuális kizsákmányolásával stb. kapcsolatos ügyekben. A belügyminisztérium fejlécével ellátott, hivatalosnak tűnő irat természetesen hamis, óva intünk mindenkit, hogy bedőljön a hasonló internetes csalásoknak!
2022. szeptember 30., 00:012022. szeptember 30., 00:01
– Egy szakmai konferencián kerültek szóba ezek az enyhén szólva is furcsa levelek, akkor lett világos számunkra, hogy nem egyedi esetről van szó. Mivel mindannyian az egészségügyben tevékenykedünk, valószínűsíthetően egy szakmai levelezőlista juthatott valamilyen módon a csalók birtokába, ilyeneket gyakran állítanak össze, például az említett szakmai konferencia, de sok más szervezett esemény kapcsán is – számolt be forrásunk, aki háziorvos Kézdivásárhely környékén, és maga is több ízben kapott ilyen e-mailt.
Van olyan érintett is, akit sikerült átverniük a csalóknak, levélváltásba is bonyolódott velük, ám szerencsére gyanút fogott, mielőtt még „szabadulása érdekében” további személyes adatokat elárult volna (személyi igazolvány, CNP száma, bankszámla- és kártyaadatok, PIN-kódok stb., amikre az internetes bűnözők vadásznak).
A levél hivatalosnak tűnő fejléccel, címerekkel van ellátva, néhány kamu törvényszámmal is dobálózik, majd azzal indít, hogy bemutatkozik bizonyos Alin Mastan ezredes (!), és néhol botladozó románsággal értesíti a címzettet, hogy egy „számítógépes elkobzás” során az illető gépén talált tartalmak miatt számos (!) jogi eljárás indul ellene. (Ezek mindegyike online pornográfiához, gyermekpornográfiához, szexuális visszaélésekhez köthető.) Felszólítja a címzettet, hogy 72 órán belül válaszlevélben „magyarázkodjon”, különben ügye Anton Camelia fővárosi ügyész elé kerül, letartóztatási parancs érkezik a nevére és bekerül a szexuális bűnözők nyilvántartásába.
A végére hagyják a csattanót, azt, amitől az átlagember talán a börtönnél is jobban fél: a nyilvánosságot. Azt írják, ha a címzett nem válaszol, az esetet a média elé tárják „egy műsor céljára, amelyben majd családjuk, szeretteik és egész Európa (!) megtudhatja, mit művelnek a számítógép előtt”. A levelet pecsét, aláírás zárja, annak rendje és módja szerint.
Az internetes csalás világjelenség, 2020-ban csupán az Egyesült Államokban meghaladta a 7 milliárd dollárt az ilyen módon okozott kár, az FBI jelentése szerint. Romániára vonatkozóan nincsenek rendelkezésre álló hivatalos adatok, a jelenség azonban robbanásszerűen növekszik nálunk is, meglehetősen célzottan: az idősebb korosztályt csodagyógyszerekkel, másokat befektetési és tőzsdelehetőségekkel, kriptovaluták vásárlásával csalják tőrbe, a sor gyakorlatilag végtelen, iskolázott személyek is áldozatul esnek.
Az esetek követése és megoldása meghaladja a rendőrség felszereltségét, képzettségét, eszköztárát. Ezért a Kovászna megyei rendőrség arra int, hogy használjuk a józan eszünket, soha ne szolgáltassuk ki az adatainkat ismeretleneknek, csak megbízható webshopokból vásároljunk. Az említetthez hasonló levelekre semmiképp ne válaszoljunk, azokat azonnal töröljük, a feladót tiltsuk le.
Fotó: depositphotos.com
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!