Csajos gondolatok Bartók Barbara tollából.
2020. november 25., 00:302020. november 25., 00:30
November közepe van, feltámadott sírjából az összes karácsonyi slágerrel befutott énekesnő, elindult az ollájvántforkriszmösz-vonat, amelyről nincs leszállás, de nincs ám. Azt mondják a bevásárlóközpontok, üzletek vezetői, azért van már tele minden giccses mikulás szobrocskával, piros-zöld kockás takaróval, mert idén koronavírust hoz az angyalka a szent ünnepen. És mivel járvány van, kevesen mehetnek be egyazon időben az üzletbe (hol és mikor egyébként?), az emberek kezdjenek el időben vásárolgatni, szépen beosztva, ne egyszerre menjenek, mint a juhok. Osszuk be gondosan, ma én megyek, holnap Marika, aztán pénteken meg Jancsi.
Na, ne áltassuk magunkat, légyszi! Amióta az eszem tudom – legalábbis, amióta azt tudom, hogy segíteni kell az angyalkának az ajándékokkal – azóta mindig úgy volt, hogy alig került le a polcról az akciós műanyag halloweeni tök és a halottak napi mécses, röppent is helyére a libatoll szárnyú angyalka. És ezzel semmi baj sincs, hiszen erre van szükségünk, nem?
Már jó régen betápláltuk agyunkba, hogy a szeretet ünnepe ez, meg a családé, a boldogságé. Az év azon időszaka, amikor kötelező módon örülnünk kell mindennek, a hónak, a hóban játszó gyereknek, az újabb papucsnak a nagymamától kapott csomagban, az odasült kalácsnak, az elsózott töltött káposztának, még az összegubancolódott fényfüzérnek is. Erre a nagy örömre meg idejében készülni kell. A kis Jézus csak akkor születhet újra a szívünkben, ha a lakásunk patyolat tiszta, valamint, ha el van készítve szentestére a harmincfogásos vacsora, ezt is tudja mindenki.
Nálam a polcon már ott díszeleg a Mikulás, asztalomon kint van az adventi koszorú. Megrendeltem, megvásároltam, felkutattam nagyjából minden ajándékot, amit adni szeretnék. No meg magamnak is megvettem, ami kellett, s azt is, ami nem kellett. Néhány napja csak és kizárólag rénszarvasos zoknit vagyok hajlandó felhúzni. Mert ja, én is, mint sokan mások, vágyok erre a megteremtett rózsaszín buborékra. Jobb, mint a semmi, tartson hát minél többet!
Már csak abban segítsen valaki, az őszinte mosolyt, a boldogság érzetét, a veszekedésmentes karácsonyt honnan lehet megrendelni? Nem baj, ha nem akciós!
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!