Felültem a giccsvonatra

Csajos gondolatok Bartók Barbara tollából.

Szabó Barbara

2020. november 25., 00:302020. november 25., 00:30

November közepe van, feltámadott sírjából az összes karácsonyi slágerrel befutott énekesnő, elindult az ollájvántforkriszmösz-vonat, amelyről nincs leszállás, de nincs ám. Azt mondják a bevásárlóközpontok, üzletek vezetői, azért van már tele minden giccses mikulás szobrocskával, piros-zöld kockás takaróval, mert idén koronavírust hoz az angyalka a szent ünnepen. És mivel járvány van, kevesen mehetnek be egyazon időben az üzletbe (hol és mikor egyébként?), az embe­rek kezdjenek el időben vásárolgatni, szépen beosztva, ne egyszerre menjenek, mint a juhok. Osszuk be gondosan, ma én megyek, holnap Marika, aztán pénteken meg Jancsi.


Na, ne áltassuk magunkat, légyszi! Amióta az eszem tudom – legalábbis, amióta azt tudom, hogy segíteni kell az angyalkának az ajándékokkal – azóta mindig úgy volt, hogy alig került le a polcról az akciós műanyag halloweeni tök és a halottak napi mécses, röppent is helyére a libatoll szárnyú angyalka. És ezzel semmi baj sincs, hiszen erre van szükségünk, nem?


Már jó régen betápláltuk agyunkba, hogy a szeretet ünnepe ez, meg a családé, a boldogságé. Az év azon időszaka, amikor kötelező módon örülnünk kell mindennek, a hónak, a hóban játszó gyereknek, az újabb papucsnak a nagymamától kapott csomagban, az odasült kalácsnak, az elsózott töltött káposztának, még az összegubancolódott fényfüzérnek is. Erre a nagy örömre meg idejében készülni kell. A kis Jézus csak akkor születhet újra a szívünkben, ha a lakásunk patyolat tiszta, valamint, ha el van készítve szent­estére a harmincfogásos vacsora, ezt is tudja mindenki.


Nálam a polcon már ott dí­sze­leg a Mikulás, asztalomon kint van az adventi koszorú. Megrendeltem, megvásároltam, felkutattam nagyjából minden ajándékot, amit adni szeretnék. No meg magamnak is megvettem, ami kellett, s azt is, ami nem kellett. Néhány napja csak és kizárólag rénszarvasos zoknit vagyok hajlandó felhúzni. Mert ja, én is, mint sokan mások, vágyok erre a megteremtett rózsaszín buborékra. Jobb, mint a semmi, tartson hát minél többet!


Már csak abban segítsen valaki, az őszinte mosolyt, a boldogság érzetét, a veszekedésmentes karácsonyt honnan lehet megrendelni? Nem baj, ha nem akciós!

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés