Idén több mint félmillió, külföldről hozott használt gépkocsit fognak beírni forgalomba Romániában, míg az új autók száma ennek egyötöde lesz – nyilatkozta Gabriel Sicoe, a Román Gépkocsigyártók Egyesületének (ACAROM) új elnöke.
2017. március 24., 00:132017. március 24., 00:13
Idén több mint félmillió, külföldről hozott használt gépkocsit fognak beírni forgalomba Romániában, míg az új autók száma ennek egyötöde lesz – nyilatkozta Gabriel Sicoe, a Román Gépkocsigyártók Egyesületének (ACAROM) új elnöke.
„A 2016-ban beírt 300.000 használt gépkocsihoz képest becslésünk szerint idén több mint 500.000 másodkézből származó autót hoznak be Romániába, és írnak be forgalomba. (...) Az új gépkocsik piaca bizonyos típusok esetében már így is csökkent, hisz rendkívüli versenyhelyzet alakul ki ezek és a nyolcévesnél régebbi, két-háromezer euróba kerülők között. Eszerint az idén eladott új autók száma aligha fogja meghaladni a százezret, miközben tavaly még 130.000 volt” – jelentette ki Sicoe az Argeș megyei Bascov településen tartott sajtóértekezleten.
Véleménye szerint a piac kiegyensúlyozásáért támogatni kellene az új gépkocsik vásárlását és korlátozni a használtautó-behozatalt. Kifejtette: a használtautók behozatalából a román állam nem nyer semmit.
„A külföldről behozott és forgalomba beírt új kocsiért az állam mintegy 3.000 eurót kap áfa és jövedelmi adó formájában. Egy Romániában gyártottért pedig 3.500 eurót kasszíroz. Egy természetes személy által behozott használt autóért az állam nem kap semmit” – összegezte Sicoe.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!