
Látványosan fellendült az utóbbi néhány évben Romániában a könnyű és ultrakönnyű repülőgépek piaca, számuk megduplázódott 2019 óta - írta szerdán az Economedia.ro gazdasági portál.
2022. szeptember 15., 10:442022. szeptember 15., 10:44
A Román Repülőklub adatai szerint a légügyi hatóság nyilvántartásában 347 ilyen légi jármű szerepel, ezek közül 173-at az utóbbi négy évben regisztráltak.
Ugyanebben az időszakban jelentősen megnőtt az érdeklődés a Repülőklub azon tanfolyamai iránt is, amelyek sikeres elvégzése nyomán könnyű légi járműre érvényes pilótaengedélyhez juthatnak jelentkezők. Míg 2019-ben 203, 2020-ban 190, tavaly 234 jelentkező jutott el a gyakorlati képzésig, addig idén már 372 tanuló ülhetett repülőre. A tanfolyam 4720 euróba kerül a Román Repülőklubnál.
Az Economedia rámutatott: idén a balesetek is megszaporodtak. 2019-ben és 2021-ben a könnyű repülőgépekkel nem történt halálos kimenetelű baleset, 2020-ban viszont egy Arad megyei Világosnál bekövetkezett balesetben két ember (a pilóta és utasa is) életét vesztette.
Idén négy halálos repülőbaleset is történt, ezekben hat ember vesztette életét. Márciusban egy Prahova megyei légiparádé egyik pilótája halt meg, amikor gépe lezuhant, augusztus 27-én egy Giurgiu megyei település mellett halt megy egy repülőoktató és 28 éves utasa, amikor repülőgépük földnek csapódott. Másnap a Beszterce-Naszód megyei Kolibica-tóba zuhant egy kisméretű repülő, amelynek az utasa sérülésekkel megúszta a balesetet, de a pilóta életét már nem tudták megmenteni.
A legutóbbi baleset vasárnap történt Suceava megyében, ahol egy ultrakönnyű sportrepülőgép mindkét utasa meghalt. A helyi sajtó információ szerint a gépet egy volt oktatási miniszter testvére vezette, aki augusztusban vásárolta a Lettországban nyilvántartott repülőt, miután nemrég szerzete meg pilótaengedélyét.
(forrás: MTI, fotó: pexels.com)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!