
Elkészült a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatnak a romániai magyar közösség helyzetéről szóló jelentése a 2015–2016-os időszakra, közölte sajtótájékoztatóján Benkő Erika, a szervezet vezetője. Elmondta, a jelentést elküldik az összes nagykövetségnek, de bemutatják az ENSZ emberi jogi bizottságának őszi ülésén is.
2017. június 26., 00:402017. június 26., 00:40
Elkészült a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálatnak a romániai magyar közösség helyzetéről szóló jelentése a 2015–2016-os időszakra, közölte sajtótájékoztatóján Benkő Erika, a szervezet vezetője. Elmondta, a jelentést elküldik az összes nagykövetségnek, de bemutatják az ENSZ emberi jogi bizottságának őszi ülésén is.
Az elmúlt napok magyarellenes hangulata kapcsán Benkő Erika RMDSZ-képviselő megjegyezte, „paradox módon” ez a hisztéria egyébként elősegíti a nemzetközi lobbit. „Azt gondolom, ez egy olyan helyzet, amivel élni kell”, emelte ki. Hozzáfűzte: ezek segítenek abban, hogy a nemzetközi közvélemény előtt megmutathassák azt, hogy nagy bajok vannak Romániában, és valóban a tényleges esetekkel tudják alátámasztani azt, hogy legkevésbé sem annyira fényes a helyzet a kisebbségi kérdésben, mint ahogy azt a román politikusok és Klaus Johannis államfő lefestik.
Benkő Erika azt is elmondta, hogy közösség elleni uszítás miatt a jogvédelmi szolgálat három ügyészségi feljelentést tett Rareș Bogdan újságíró, Traian Băsescu volt államfő és Marius Pașcan Maros megyei PMP-s képviselő ellen. Ugyanakkor mindhárom, valamint Cristian Tudor Popescu újságíró és egy szélsőséges honlap ellen az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál is panaszt nyújtottak be.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!