
A Rara Avis madártani egyesület húszéves működés után már több ezer kezdeményezést, programot tud maga mögött.
2020. szeptember 16., 00:302020. szeptember 16., 00:30
Többen jelezték lapunknak, hogy nem sikerül elérni telefonon a sepsiszentgyörgyi Rara Avist, ennek tükrében kerestük fel Kelemen Lászlót, az egyesület elnökét, aki korábban lapunknak már kifejtette, hogy bajba kerültek anyagilag, így nehézkessé váltak a madármentések.
– Az interneten megtalálható egy régi, már nem működő telefonszámunk is, szerintem azt hívhatták a panaszosok, hiszen mi mindig válaszolunk a riasztásokra, még akkor is, ha azzal szembesítsük a segélykérőket, hogy sajnos nem tudunk megyeszerte utazni, és arra kérjük, hogy a lehetőségük szerint juttassák el a madarat Sepsiszentgyörgyre. Nincsenek pályázatok, így saját zsebből próbálunk betömni egy-két lyukat. Sajnos egyre nagyobb teret hódít a türelmetlenség, az udvariatlanság, így az utóbbi időben cifrábbnál cifrább szitkok célkeresztjévé váltunk, amikor megkértük a telefonálót, hogy juttassák el a sérült madarat hozzánk. Persze embere válogatja, olyanok is szép számban akadnak, akik azonnal megértik a gondokat, és felajánlják, hogy segítenek, ellátják a szárnyast, csak adjunk jó tanácsokat – avatott be Kelemen, hangsúlyozva, hogy jövő évre vannak kilátások pályázatokra.
Jelenleg az őszi vonulásra, ennek megfigyelésére összpontosítanak, érdekességeket jegyeznek fel – hiszen a madárbarátok számára ez a legszebb időszaka az esztendőnek –, de tudják, hogy hamarosan a hátramaradt gólyák miatti riasztások is indulnak, és újra kezdődik a magyarázkodás.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!