Felelősségre vonás helyett kitüntetés

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Bedő Zoltán

2022. szeptember 14., 00:032022. szeptember 14., 00:03

Szaharov-díjra jelöli az ukrán népet és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az Európai Néppárt (EPP) – jelentette be a politikai alakulat frakciója. Indoklásuk szerint nincs kétségük afelől, hogy „Ukrajna bátor népe, élükön Volodimir Zelenszkij elnökkel” ezt megérdemli, mert „továbbra is nap mint nap védik az európai értékeket a harctereken”.


Az Európai Parlament által 1988-ban alapított díj „az emberi jogok és az alapvető szabadságok, különösen a véleményalkotás szabadságához való jog védelme területén elért kiemelkedő eredményt hivatott jutalmazni. Ezen kívül odaítélhető a kisebbségek jogainak védelméért, a nemzetközi közjog érvényesítéséért, valamint a demokrácia és a jogállamiság megteremtésére irányuló erőfeszítésekért” – olvasható a szabályzatában.


„Ukrajna bátor népe” jogosultságát a Szaharov-díjhoz nem áll szándékunkban megkérdőjelezni, mert fiai országuk védelmében ragadtak fegyvert és áldozzák fel tömegesen az életüket – legalábbis ők ebben a hitben vannak. A magát vezérüknek kikiáltó és úgy is viselkedő Zelenszkij jelölését azonban határozottan ellenezzük, és a díj szellemisége megcsúfolásaként értékeljük. Hiszen Ukrajna államfőjeként tanúsított magatartása, kifejtett tevékenysége és véghezvitt cselekedetei homlokegyenest ellentmondanak a jelölés feltételeinek, amint az alábbi, korántsem teljes felsorolás érzékelteti.


Zelenszkij elnöksége alatt fogadták el, és lépett életbe az ország orosz, lengyel, magyar, román és más nemzetiségű lakóit harmadrendű állampolgárként kezelő nyelvtörvény. Ő volt az, aki a tárgyalásos rendezés helyett fokozta a többségében oroszok által lakott donyecki és luhanszki területek elleni katonai fellépést. Ahelyett, hogy gátat vetett volna az ukrán szélsőségesek kisebbségellenes aljasságainak, megnyilvánulásaival bátorította őket. A háború kitörése után hadrendbe állította a nyíltan náci nézeteket valló Azov zászlóaljat, és szemet hunyt kegyetlenkedéseik fölött. Feloszlatta az ellenzéki pártokat, és szigorú cenzúrát vezetett be. Ráadásul a békére való törekvés helyett teljes erőbedobással a háború kiszélesítésén munkálkodik.


A tettei alapján tehát nem kitüntetést, hanem felelősségre vonást érdemel! 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés