Egy érdekes kísérleti programról kezdtünk beszélgetni, ami aztán bő forrásnak bizonyult.
2019. október 29., 00:102019. október 29., 00:10
Idén márciustól működött egy egyedi élőhelyen, a bibarcfalvi fenyőfák tetején fészkelő gémek mintegy 30 fészket számláló telepén egy folyamatos internetes adást biztosító kamera, amely a várakozásokat felülmúlóan több mint 6000 órás nézettséget ért el.
– Ez csak még inkább ösztökél minket arra, hogy jövőre egy szinte világpremierként elkönyvelhető élő adást biztosítsunk egy kis békászó sas fészkéből. Azért borzasztóan nehéz ezt megvalósítani, mert ez a madár általában kerüli az ember közelségét, de még nagyobbá teszi a kihívást, hogy egy fészket térerővel rendelkező helyen azonosítsunk – mondta Demeter János.
Természeti értékeinktől és kincseinktől aztán oda vezetett beszélgetésünk fonala, hogyan lehet ezt hosszú távon megőrizni, ugyanakkor az érdeklődőkkel, természetbarátokkal megosztani. Erre csak egy mód van, olyan atipikus, technikailag is a modern technológiához felzárkózó, látványos információs központokat vagy erdei iskolákat létesíteni, amelyben a legfiatalabbakat lehet a természet tiszteletére, megbecsülésére nevelni.
– Előbbiek turisztikai szempontból is érdekesek lehetnek, utóbbiakat főleg a város és környékbeliek hasznosíthatnák. Ehhez reméljük politikai vezetőink támogatását is megnyerni – és feljogosítanak remélni az e témában Kelemen Hunorral folytatott tárgyalások – hiszen a természet, a vizek, a levegő tisztaságának megőrzése, mely közösségünk jövőjét alapvetően befolyásolja, nem lehet pártpolitikától függő, ez nem a szociáldemokrácia, kereszténydemokrácia vagy liberalizmus ügye. Annyi elrettentő példa van körülöttünk, míg a Székelyföld viszonylag jól áll ezen a területen, ezt a kincset nem szabad elherdálni – fogalmazott Demeter.
Konkrét tervekről szólva szóba jött, hogy a Sugásfürdő felé vezető út mentén már korábban tervezett létesíteni, működtetni egy vadasparkot a Vadon Egyesület, azonban alternatív helyszínként a Benedekmező sem elvetendő. Előnye, hogy bővizű forrás van ott, erdő, mező kínálkozik a tanulmányozásra, ráadásul ott működik a lovasiskola is. Ha mellette létrejönne ez a vadaspark, amelyben elsősorban a gyermekek által kedvelt állatok, őzek, szarvasok, vaddisznók, muflonok lennének, esetleg egy felfüggesztett, a lombkorona szintjén vezető tanösvény is kiépülne, sokféle jó családi program szervezésére lenne lehetőség. Ugyanez a cél a vadászati múzeum bővítésével, ehhez azonban még meg kell találni az anyagi forrásokat, részletezte Demeter János optimistán nézve a jövőbe, annak ellenére, hogy az ország utóbbi kormányai igen keveset, vagy semmit nem fektettek a természetvédelmi területekbe, a környezetvédelembe, és az oktatásba se sokkal többet.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!