Feléledt a háromszéki gazdaság

Tavaly újra emelkedő pályára állt Háromszék gazdasága, miután a járvány és korlátozások miatt 2020-ban megtorpanni kényszerült. A gazdaság teljesítményét mutató legfőbb sarokszámok, azaz az üzleti forgalom, a nyereség és a foglalkoztatottság is nőtt az elmúlt esztendőben, tavalyelőtthöz képest – mutatott rá elemzésében Édler András.

Kovács Zsolt

2022. augusztus 05., 00:042022. augusztus 05., 00:04

A Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke szerint nemrég kapták meg a háromszéki vállalkozások 2021-es mérlegadatait, ezekből az derült ki, hogy 2020-hoz képest a háromszéki cégek forgalma 15,89%-kal, a bruttó nyereségük növekedése 28,15%-kal, míg az alkalmazottaik száma 0,40%-kal nőtt. Édler András úgy értékeli, a tavalyi növekedés azt mutatja, hogy a pandémia éve rányomta a bélyegét a háromszéki cégek eredményeire, de tavaly bepótolták a 2020-as kiesést.


A kereskedelmi kamara elnöke szerint 5074 cég nyújtotta be a tavalyi könyvelési mérleget, és bár ezt kötelező leadni az adóhatóságnak, csupán az aktív cégek 77%-a tett eleget ennek a kötelezettségének. A mérlegek alapján a valamivel több mint 5000 háromszéki cég 99,8 százaléka kis- és középvállalkozás, tehát Kovászna megye gazdasága arra a rétegre támaszkodik, amelybe a kormány éppen „belerúgott” az adótörvénykönyv módosításával – nyilatkozta Édler András. A kamaraelnök szerint a forgalom tekintetében az ipar területen tevékenykedő cégek vezetnek, ugyanis ezek teszik ki a háromszéki cégek összforgalmának 34.87%-át, ezt követi 33,32%-kal a kereskedelem, 15.16%-kal a szolgáltatások terén működő cégek. A megye gazdaságának 7.01%-át teszik ki az építkezésben dolgozó cégek, míg az üzleti forgalom 5.47%-a a mezőgazdaság-erdőgazdálkodás, illetve halászat területén, 2.52% a turizmusban és 1.65%-a kutatás-fejlesztés terén lett megvalósítva.


Háromszéken a termelékenység szempontjából a mikrovállalkozások teljesítenek legjobban, hiszen az egy alkalmazottra eső nyereség 8275 euró, a kisvállalkozások esetében az átlag termelékenység 7000 euró, a közepes vállalkozások esetében 5617 euró, addig ez a nagyvállalkozások esetében csak 1262 euró. A cégek majdnem fele (45%) Sepsiszentgyörgyön, azaz a megyeközpontban van bejegyezve. Falu–város megközelítésben a számok azt mutatják, hogy a cégek kétharmada városon, míg egyharmaduk falun van bejegyezve.


A kereskedelmi és iparkamara elemzése szerint forgalom szempontjából Kovászna megye legeredményesebb tíz vállalkozása sorrendben a Baróton bejegyzett Fabrica de Lapte Brasov, a sepsiszentgyörgyi Dunapack Rambox, a Bertis, a kézdivásárhelyi Nexxon, a rétyi HS Timber Productions, a sepsiszentgyörgyi Walor, a kézdivásárhelyi Zarah Moden, a sepsiszentgyörgyi Hope Sped, a Lucifer és a Depo. Az 5074 háromszéki cég által megvalósított 8 milliárd lejes összforgalomból az első tíz vállalkozás valósított meg közel 2 milliárdot.


A tavalyi a tíz legnyereségesebb vállalkozás listájának élén a sepsiszentgyörgyi Combridge informatikai-távközlési cég áll, 12,3 millió lejes bruttó profittal. Második a Grand Hotel Bálványost működtető vállalkozás, amelynek tavalyi nyeresége 11,8 millió lej volt. Következik a kökösi Viastein cég 11,6 millió, a rétyi HS Timber Productions 10,2 millió, a Conico építkezési cég 9,4 millió, a rozsnyói Dinó parkot működtető sepsiszentgyörgyi HCR cég 9,1 millió, a sepsiszentgyörgyi Walor cég 8,4 millió, a Bertikris cég 8,1 millió, a Depo barkácsáruházat működtető Compact cég 7,9 millió és a kézdivásárhelyi Skat Kart vállalkozás 7,2 millió lejes nyereséggel. Miközben az 5074 háromszéki cég össznyeresége tavaly 786,5 millió lej volt, ennek 12.26 százalékát a top tízben lévő cégek könyvelték el. Ugyanakkor kiderült, hogy a Kovászna megyében bejegyzett magánvállalkozások összesen 26.123 személyt foglalkoztattak tavaly, 105-el többet, mint egy évvel azelőtt. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés