Felekezeti tarkaság (61.)

A 61. része a Székely haza sorozatunknak

B. Kovács András

2018. november 22., 00:122018. november 22., 00:12

A magyar nyelvterületen belül Erdély bizonyult a legfogékonyabbnak a vallásújítók tanaira, s emiatt itt alakult ki a legszínesebb felekezeti sokféleség. A székelység sem utasította el az új tanokat, a 16. század harmincas éveitől áttérő szász lakosság nyomán az ötvenes években már hat a lutheri tanítás székely körökben is. A század végére ezt kiszorítja a kálvinizmus és az unitarizmus, ugyanakkor a katolicizmus is itt őrzi meg Erdélyen belül legerősebb, tömbszerű állásait Csík- és Udvarhelyszék jelentős részén, Háromszék északi szegletében.
Háromszék leghamarabb protestánssá váló családja a szentgyörgyi Daczók voltak, ők építették újjá 1547-ben a középkori templomot. A lutheránusokkal az 1564-es enyedi zsinaton szakítottak a magyar prédikátorok, s ekkor kezdett el terjedni az antitrinitárius irányzat is, mely a János Zsigmond mellett szolgálatot teljesítő darabontok, köztük sok székely vallása is lett. A felekezetek közti vita egyesek terjeszkedésével járt, s míg a magyar királyság területén nagyarányú rekatolizációnak voltak tanúi a következő évtizedek; ez a székelység soraiban nem öltött tömeges jelleget.
Balogh Judit kimutatja a háromkötetes históriában, hogy az erdélyi fejedelemség másfél évszázadában a székely elit nem felekezetileg, hanem személyi állományában változott meg, úgyszólván teljesen kicserélődött, anyagilag is megerősödött. A 16. század végére egy erős unitárius elit jött létre Erdélyben, ennek tagjai hatalmi pozícióikban is támogatták egymást. Hasonló folyamat zajlott a székelység körében is (Péchy Simon, az Ugronok, Balássyak, Dánielek stb.), az unitárius főurak jobbágyai között nem voltak katolikusok. E réteg Báthori Gábor alatt háttérbe szorult, felmorzsolódott, Bethlen Gábor pedig új elitet igyekezett létrehozni, főleg reformátusokból.
Megfigyelhető az áttérések sora e vonzástérben, ami folytatódott az osztrákok alatt. Az unitáriusok kikoptak az elit soraiból, a reformátusok háttérbe szorultak. Apor Péter meséli, hogy Mikes Kelemen, a későbbi Törökországi levelek írója már olyan elkötelezett katolikusnak számított, hogy a kortársak Kelemen pápának nevezték.