Felavatták Kézdivásárhely új bölcsődéjét

A mintegy hárommillió eurós kormányzati beruházásból megépült, korszerű létesítmény negyven kisgyerek befogadására alkalmas, és mindössze a második hasonló az országban.

Farkas Áron

2024. március 09., 18:282024. március 09., 18:28

A bölcsőde átadásán kézdivásárhelyi és háromszéki politikai vezetők mellett jelen volt Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, Cseke Attila szenátor, az országos bölcsődeépítési program kezdeményezője, Adrian-Ioan Veștea fejlesztési miniszter és Manuela Irina Pătrășcoiu, az Országos Befektetési Társaság (CNI) elnöke is.

Az ünnepséget megelőzően a megjelenteket a kivitelező Simion Construct cég vezetősége kalauzolta végig az épületen, amelyet a modern kor kívánalmainak megfelelően, gyermekbarát módon szereltek fel és rendeztek be. A rendkívül tágas létesítményben a játszó- és hálószobák mellett konyha, mosoda és orvosi rendelő is helyet kapott, de még a mellékhelyiségek kialakításánál is figyeltek a gyermekek igényeire. A pázsittal borított udvaron homokozó és mesefigurákat ábrázoló szobrocskák várják a gyerkőcöket, a bejáratot pedig egy nagyméretű zsiráf-szobor díszíti.

Galéria

Az avató kezdetén Páll Enikő, a Bambi Napköziotthon vezetője köszöntötte a megjelenteket, majd átadta a szót Bokor Tibor polgármesternek, aki felidézte, tavaly március 14-én az épület alapkőletételének alkalmával Cseke Attilával és Manuela Irina Pătrășcoiu-val közösen elhelyeztek egy időkapszulát, benne egy Széchenyi-idézettel: „tőlünk függ minden, csak akarjunk”. „Mindannyian akartuk, hogy minél előbb megvalósítsuk ezt a gyönyörű beruházást: akarta a minisztérium, akarta a fejlesztési ügynökség, és nem utolsó sorban a közösségünk is ugyanezt akarta. Hálistennek egy olyan építő kezébe került a beruházás, akikre büszkék lehetünk, jó volt velük dolgozni” – emelte ki az elöljáró.

Galéria

Elmondta, néhány évvel korábban a helyi tanáccsal közösen úgy döntöttek, jövőt építenek Kézdivásárhelyen, és ennek megfelelően számos beruházás történt: új óvoda és bölcsőde épült, két óvodát és három iskolát újítottak fel, az Apor Péter-líceumban jelenleg is zajlanak a munkálatok, a Manócska Napköziotthon és a Molnár Józsiás Általános Iskola felújítása pedig közbeszerzés alatt van. „Meggyőződésem, hogy ha egy gyerek boldogan megy óvodába vagy iskolába, és boldogan tér onnan vissza a családba, akkor vele együtt a család is boldog, és mi azt akarjuk, hogy minden fiatal család legyen boldog” – jelentette ki Bokor Tibor.

Adrian-Ioan Veștea fejlesztési miniszter beszédében hangsúlyozta, a kézdivásárhelyi bölcsőde egy igazi gyöngyszem, és nagy öröm számára azt látni, hogy a modern kornak megfelelő infrastruktúra épül az oktatás területén. „Húsz közigazgatásban eltöltött év után tudom, hogy az oktatási- és az egészségügy infrastruktúra a legfontosabb a közösségeink számára, ezeket várja leginkább a lakosság” – mondta.

Galéria

Hozzátette, a Cseke Attila minisztersége alatt elindított bölcsődeépítési programban 124 intézmény megépítésére kötöttek szerződést, ezek közül másodikként készült el a kézdivásárhelyi. „Ezek a bölcsődék minden normának megfelelnek, a kor igényeit figyelembe véve vannak kialakítva.  Holnaptól kezdődően biztosan nagy lesz a nyomás a polgármester úron, hiszen minden szülő a legjobb körülmények között szeretné tudni gyermekét” – vélekedett a fejlesztési miniszter, és további támogatásáról biztosította a helyi önkormányzatot.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök elmondta, nagy öröm számára a kézdivásárhelyi bölcsőde átadása, hiszen ez az első, amely a Szövetség által indított program keretében, magyar közösségben létesült. „Már 2020-ban eldöntöttük, hogy a családpolitikát a mi közpolitikánk egyik alappillérévé tesszük, hiszen azt láttuk, hogy a születések száma csökken, az elhalálozások száma nő, és a fiatal családoknak segítségre van szükségük. Az egyik segítség az, hogy olyan intézményeket teremtünk, amelyek a gyerekvállalásban segítik a fiatal szülőket, családokat” – magyarázta a szövetségi elnök.

Hozzátette, ennek jegyében első intézkedésük a bölcsődeprogram elindítása volt, amiből több mint kétszáz intézmény megépítését irányozták elő országszerte. „Számunkra három és fél évtizede a közösség építése, a nemzetépítés az alap: gyerekek nélkül nem lehet jövőt építeni” – vélekedett.

Galéria

Mint mondta, a döntések nagy részét a helyi közösségeknek kell meghozniuk, de kormányzati és európai uniós forrásból oda kellett tenni azt, ami szükséges a közösségépítéshez. „Azt is meg kellett tapasztalnunk, hogy Székelyföld csak számunkra fontos. Ezért amikor olyan eszköz van a kezünkben, hogy építhetjük Székelyföldet, építhetjük a mi közösségeinket, akkor ezzel az eszközzel élni akarunk. Oktatási és kulturális intézményeket kell építeni és működtetni, hisz az identitás megerősítésének az alapjait a család és az egyház mellett ezek az intézmények jelentik” – fogalmazott az RMDSZ vezetője.

„Azt kívánom a kézdivásárhelyi fiataloknak, hogy a következő években ezek a bölcsődei helyek ne legyenek elegendőek a megszületett gyerekek fogadására, hanem kelljen építeni újabb intézményeket, mert ez biztosítja a nemzet jövőjét, a mi közösségünk jövőjét” – zárta beszédét Kelemen Hunor.

Cseke Attila szenátor felszólalásában a negatív irányú demográfiai folyamatokra hívta fel a figyelmet. Mind mondta, 2019-ben Romániában még 215 ezer gyermek született, ez a szám 2023-ra 155 ezerre apadt, ami 30 százalékos csökkenést jelent négy év alatt, ugyanakkor Románia az utolsó helyen áll az Európai Unióban a bölcsődében biztosított helyek számát tekintve. Ezeket az adatokat látva döntöttek a bölcsődeépítési program elindítása mellett, ami 124 uniós- és 130 állami finanszírozású intézmény megépítését tűzte ki célul. „Ha ez a 254 bölcsőde megépül, és mi azon leszünk minden erőnkkel, hogy így legyen, az több mint 14 ezer új bölcsődei helyet jelent szerte az országban, több mint 700 millió eurós beruházásból” – mondta.

Galéria

Hozzátette, Romániában részben azért működik kevés állami bölcsőde, mivel korábban az önkormányzatok kellett finanszírozzák a működtetésüket, ami jelentős költséget jelentett, kisebb településeken nem volt erre forrás. „Mi a koalícióban elértük, hogy megváltoztassuk a törvényt, és onnantól kezdve a bölcsődék működésének finanszírozását az állam vállalta át a tanügyminisztériumon keresztül” – hangsúlyozta.

Végezetül Borcsa Mária, az új bölcsődét adminisztráló Manócska Napköziotthon igazgatója szólt az egybegyűltekhez. Hangsúlyozta, víziójuk az, hogy a bölcsőde egy nagy családdá váljon és biztosítsa a szeretetteljes otthon melegét minden rájuk bízott kisgyermek számára. „A kézdivásárhelyi kisgyermekes családoknak meg szeretnénk teremteni azt a lehetőséget, hogy a bölcsőde révén szilárd és építő közösségre találjanak. Intézményvezetőként, látva ezt a fantasztikus épületet, mást nem kívánhatok, mint, hogy a legifjabb nemzedék megtöltse a tereket élettel, pezsgéssel és sok-sok kacagással” – hangoztatta.

Galéria

A beszédeket követően a Manócska és a Bambi Napköziotthon óvodásai énekkel, verssel, tánccal köszöntötték a jelenlevőket, majd az esemény állófogadással zárult.

Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria
Galéria

Fotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust