
Március 1-jétől lehet igényelni az életjáradékkönyvek láttamozását a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) megyei kirendeltségeinél. A láttamozási időszak, amely a 2020-as mezőgazdasági évre vonatkozik, augusztus 31-éig tart.
2021. március 05., 00:202021. március 05., 00:20
A láttamozáshoz – a koronavírus-járvány miatt életbeléptetett korlátozó intézkedések miatt, a korábbi gyakorlattól eltérően – az életjáradékot élvezőnek nem kell személyesen megjelennie az APIA-nál, a dokumentumokat elektronikus úton, postán vagy futárral is elküldheti.
Az APIA-nak a következő dokumentumok másolatát kell megküldeni: személyi igazolvány, életjáradékkönyv és érvényes bérleti szerződés.
Az érvényben lévő jogszabályok értelmében életjáradékra jogosult az a földtulajdonos, aki megművelés céljából eladja, vagy bérbe adja földterületét.
A törvény hektáronként évi száz eurónak megfelelő lejt állapít meg az eladott, és ötven eurót a bérbe adott területek után. Az életjáradékot a (láttamozott) életjáradékkönyv alapján folyósítják legkésőbb november 30-áig, a folyamatban lévő évet megelőző évre. Az intézkedésnek az a célja, hogy minél kisebb földterület maradjon parlagon.
Az APIA adatai szerint a 2019-es esztendőre 37.532 személynek 46,75 millió lejnyi életjáradékot fizettek ki.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!