Az ellen a miniszteri rendelet ellen tiltakoznak, amely szerint jövő évtől csak azok a diákok vehetnek részt a líceumi helyekért folyó versenyben, akiknek a felvételijegye legalább 5-ös.
2019. szeptember 09., 08:092019. szeptember 09., 08:09
A Tanulók Országos Tanácsa Gyász az oktatásért elnevezéssel hirdet tiltakozást a 2019-2020-as tanév első napjára, és arra biztatja az érintetteket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.
Vasárnapi közleményében a szervezet hangsúlyozza, meg akarják kongatni a vészharangot a tanügyben alkalmazott "idejétmúlt praktikák" miatt, amelyek hátterében - írják - a politikusok önös érdekei húzódnak, nem a tanulók valós szükségletei. A miniszteri rendelet kapcsán a közlemény rámutat, az csak ráerősít arra a közvélekedésre, miszerint a szakiskola a rendszer "szemétlerakója". "Felháborodásunkat fejezzük ki a jelenlegi politikai osztállyal szemben, amely intézkedéseivel leépíti az oktatási rendszert, csak nyilatkozatok szintjén kezeli prioritásként ezt a területet" - fogalmaznak.
Az országos tanács elnöke, Antonia Pup kiemeli, a tanulóknak, szülőknek és tanároknak fel kell emelniük a szavukat a "populista, minden alapot nélkülöző, pusztán önös érdekből és személyes büszkeségből eredő intézkedések" ellen, és meg kell védeniük az oktatást. "Csatlakozzanak a tiltakozáshoz, és hétfőn fekete karszalagot viselve lépjenek be az iskolába. Igy akarjuk értésre adni, hogy ez nem mehet így tovább" - idézi a közlemény az elnököt.
A Daniel Breaz ügyvivő miniszter által kiadott, a Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent rendelet értelmében a 2020-2021-es tanévtől csak azok a nyolcadikot végzett diákok tanulhatnak tovább líceumi osztályban, akik részt vettek a képességfelmérő vizsgán, és a felvételijegyük legalább 5-ös.
Az Államelnöki Hivatal pénteken élesen bírálta a rendeletet, többek között azt hangsúlyozva, hogy az intézkedés szegregál, nincs tekintettel a tanulók egyéniségére. "Figyelmen kívül hagyja, hogy az országos képességfelmérő vizsga nem egy alkalmassági teszt, nem tükrözi a gyerekek sajátos készségeit, sem azt, hogy a tanulók milyen pálya felé irányulnának később" - fogalmazott a közlemény.
Erre reagálva az oktatási minisztérium leszögezte, az 5-ösnél kisebb felvételijegyet elért tanulókat a szakiskolai helyekre irányító miniszteri rendelet lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy kitanuljanak egy szakmát, és nem fosztja meg őket attól a lehetőségtől, hogy később leérettségizzenek.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!