
A Zabola községben zajló infrastrukturális fejlesztésekről, hídjavításról, kútfúrásokról és pályázatokról tájékoztatott Fejér Levente polgármester az önkormányzati szemlénk során.
2017. május 16., 00:202017. május 16., 00:20
A Zabola községben zajló infrastrukturális fejlesztésekről, hídjavításról, kútfúrásokról és pályázatokról tájékoztatott Fejér Levente polgármester az önkormányzati szemlénk során.
Megtudtuk: majdnem pontot lehet tenni a lakóházak szennyvízhálózatra történő csatlakoztatására a zabolai Felszegben, ugyanis az 1 kilométeres szakaszon az igénylő 38 egységből 36-ot már bekötöttek a rendszerbe.
– Ez a munka mindenképp prioritást élvezett, ugyanis a továbbiakban a szóban forgó útszakaszon aszfaltot szeretnénk önteni. Sajnos, és itt felhívom a lakosság figyelmét, hogy a továbbiakban picivel többe kerül majd azoknak a csatlakoztatás, akik máshol laknak, mint az említett szakaszon, ugyanis már nem tudjuk a polgármesteri hivatal kisebb költségekkel járó gépeit biztosítani, hanem a szennyvízhálózatot kivitelező és garanciát vállaló Ördög Kft. fogja elvégezni a csatlakoztatást – közölte az elöljáró.
A polgármester elmondta, a községben a másik fontosabb fejlesztés a hidak feljavítása volt. Mint azt már megírtuk, hídelemekkel bővítették a Zabola–Székelytamasfalva közötti Halom mögötti hidat, amely annyit szélesedett a munkálat során, hogy a mezőgazdasági gépek biztonságosan áthaladhatnak rajta.
Ugyanakkor hídelemeket helyeztek el Páván is, és az innen származó régi elemeket a Keresztesek utcájában fogják felszerelni.
– A munkálattal sajnos megkéstünk, ugyanis a fent említett szennyvízhálózat-csatlakoztatás miatt a gépeink szinte állandóan ástak, de hamarosan teljesen befejezzük a hidak javítását, bővítését – tájékoztatott.
Egy másik fontos munkálatként a Zabolán történt kútfúrást is megemlítette a polgármester: egy sepsiszentgyörgyi céggel együttműködve sikerült új kutat fúrniuk a zabolai Kónya Endre Sportcsarnoknál.
– Tudniillik a régi, uniós pályázat során fúrt kutunk vízgondokkal küzdött, és több nap kellett, amíg megtöltött egy 2 ezer literes tartályt. Ezt a gondot most orvosoltuk – mondta a polgármester, hozzátéve, hogy kapva az alkalmon, az 1-4. osztályos iskolánál is kutat fúrtak, valamint a 2-es számú művelődési háznál is, ugyanis ez utóbbi az egyik helyi lakos portájáról kapta a vizet.
A jövőre nézve a polgármester kifejtette: pályázatokat nyújtottak be a Helyi Fejlesztési Országos Program (PNDL) keretében 10 kilométer utcahálózat aszfaltozására és a közvilágítás modernizálására. Mindezek mellett a megyei tanácstól is pénzt remélnek a sportpályán levő öltöző, és az orvosi rendelő felújítására, valamint a központi művelődési ház belső munkálatainak finanszírozására.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!