Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere lapunk érdeklődésére elmondta, a járványügyi szigorítások miatt kérdőívek segítségével kérték ki a lakók véleményét arról, milyen fejlesztésekre lenne szükség a településen. Továbbá az elöljáró az iskolakezdésről, illetve az idevágó nehézségekről is szólt.
2021. február 09., 00:162021. február 09., 00:16
A helyi fiatalokat is bevonták a felmérésbe: az ifjak, illetve egy tanácsadási cég segítségével kérték ki a település lakóinak a véleményét, ez is nagyban hozzájárul majd az elkövetkező tíz évre készülő falufejlesztési stratégiához.
– A lakosság igényei szerint szeretnénk kiépíteni a települést. Jelenleg a járványügyi helyzet miatt nem lehet falugyűléseket tartani, a kérdőíves megoldás pedig kézenfekvő. A helyi ifjúsági szervezet fiataljai juttatták el a háztartásokhoz a kérdőíveket, és a mikóújfalusiak 75%-a máris válaszolt, elmondta véleményét. A jövőbeli tervek mellett az elmúlt 4 év fejlesztéseiről is kérdeztük a falustársainkat. A kimutatás eredményeiről leghamarabb online felületen számolunk be – részletezte Demeter, kifejtve, hogy meglátása szerint a település legégetőbb gondja a vízhálózat, a víz minőségének javítása, illetve rendezni kell, hogy a minőséget ne befolyásolja ilyen nagymértékben, mint jelenleg, az időjárás.
A polgármester elpanaszolta, hogy a költségvetési év lejárt, így sajnos a romániai rendszer tükrében vissza kellett utalniuk a diákok ingyen ebédjére megkapott – és az iskolák zárva tartása miatt ki nem használt – tavalyi pénzösszeget.
– Most azzal próbálkozunk, hogy – abban az esetben, ha van igény erre – délutáni tanítást indítsunk, és ennek keretében biztosítsuk az ingyen ebédet – összegzett.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!