Fegyverrel támadt szomszédaira egy rendőr Pákéban

Gyilkossági kísérlet, magánlaksértés, fenyegetés, jogtalan fegyverhasználat és rongálás miatt indult bűnügyi eljárás egy háromszéki rendőrtiszt ellen, aki megtámadta szomszédait Pákéban.

Farkas Áron

2024. január 10., 15:152024. január 10., 15:15

A Kovászna megyei ügyészség tájékoztatása szerint kedden a gyanúsított megjelent a sértett pákéi otthonánál, behatolt az udvarra, és egy legálisan birtokolt vadászfegyverrel két lövést adott le a sértett irányába. A gyanúsított ezután betörte a lakás egyik ablakát és behatolt a házba, ám ezalatt a sértettnek és egy szemtanúnak sikerült kimenekülnie az ingatlanból.

A gyanúsított egészségi állapota miatt jelenleg kórházban van – közölte a szerkesztőségünknek is megküldött közleményében az ügyészség.

A Háromszék napilap beszámolója szerint a rendőr Kovászna város rendőrségénél dolgozik, de Pákéban él, a megtámadott család szomszédságában. Az eset nyomán végül nem történt tragédia, a rendőr csupán a házigazda kezét találta el. A sérülést a kovásznai kórházban ellátták, majd a sérültet hazaengedték.

Az áldozat a lap érdeklődésére elmondta: nem tudja, mi volt a támadó indítéka, hiszen nem voltak rossz viszonyban. A sértett fél szerint a rendőr egyszer csak elkezdett a kerítésen kívülről lövöldözni, majd bement a házba, ahonnan a családfő és felesége időközben kimenekült.
A rendőr az áldozatot kézen lőtte, feleségét pedig leteperte az udvaron. A megtámadott férfi úgy tudja, az esetet követően a rendőr visszament Kovásznára, ahol öngyilkosságot kísérelt meg, ezért jelenleg a városi kórházban ápolják.

A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán délután közleményben reagált a történtekre. Mint írják, az ügyben értintett férfi 2002 óta dolgozik a rendőrség kötelékében rendőrtisztként. Utolsó szakmai értékelésére 2023. január 2-án került sor, amelynek eredménye a rendőr személyi aktájában szerepel. A rendőrtiszt rendszeres pszichológiai kiértékelésen is átesett, ezen információk az érvényben levő adatvédelmi szabályozás értelmében a személyes adatok különleges kategóriájába tartoznak. Az eset nyomán a rendőr-főkapitányság vezetője belső kivizsgálást rendelt el, ugyanakkor megvonták a férfi fegyverviselési és -használati jogát – közölte még a rendőrség.

Fotó: Veres Nándor

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust