Falunapok Bélafalván

Zsúfolt volt a hétvége Kézdiszentkereszt községben. Amíg a Kézdiszentkereszti Szép Emlék Nyugdíjasklub kórusa a kézdivásárhelyi kórustalálkozón lépett fel, addig Bélafalván is állt a bál.

Székely Hírmondó

2019. szeptember 17., 00:202019. szeptember 17., 00:20

A faluünnepségnek idén is a Tuzson János Elemi Iskolának udvara adott otthont. Szeptember 14-én, szombaton 10 órakor nyitották meg a faluünnepet. „Az idén hetedik alkalommal szerveztük meg a bélafalvi falunapokat, a programsorozatba próbáltunk minél több helyi fiatal tehetséget beépíteni” – nyilatkozta lapunknak Páll Endre, a község polgármestere.

A megnyitót követően minifoci-bajnokságra került sor, amelyben a bélafalvi és a kézdiszentkereszti fiatalok, illetve a felnőttek csapata mérte össze tudását a gyepen. Délután a Hargita megyei West Hotel mulatós–pop dalokkal szórakoztatott, utánuk pedig a helyi fiataloké volt a főszerep. Elsőként a Kézdiszentkeresztről érkező Györkovács Barbara és Opra Gyöngyike mutatkozott be könnyűzenei előadásával, majd a már ismert, szintén polyáni Gyergyai Anita nyűgözte le énekeivel a közönséget. Őket a csíkszeredai Szimpla Kárpáci koncertje követte fél kilenctől, majd a napot a 21.30 órakor kezdődő retró buli zárta.

Az eseménysorozat vasárnap 12.30-kor ünnepi szentmisével folytatódott, délután pedig a helyi kicsik és nagyok mutatták be tehetségüket. Elsőként a bélafalvi Tuzson János-iskola kisdiákjai léptek színpadra, akik nép- és gyermekdalokkal, illetve változatos táncokkal, gyermekjátékokkal szórakoztatták a jelenlévőket. Ezt a kézdiszentkereszti Trefán Leonárd-iskola előadása követte, amelyben az iskolások gyönyörű énekhangjukat csillogtatták meg. Színpadra lépett a kézdiszentkereszti férfikórus is, majd a Tisztás és Tisztácska néptáncegyüttes.

A Balázs Tünde és Fakó Alpár Attila által tanított táncosok Erdély különböző tájegységeinek népdal- és tánccsokrát mutatták be. Bögözi Alpár mezőségi dalokat, Pál Bence kalotaszegi hajnalit énekelt, ezen kívül pedig láthattunk szilágysági, Küküllő menti, kalotaszegi és vajdaszentiványi táncokat a Tisztás Néptáncegyüttes előadásában. Az utánpótlás-csoportok gyermekjátékokkal és felcsíki táncokkal mutatkoztak be. Előadásukat táncház követte, majd a kézdivásárhelyi Unikum zenekar lépett színpadra zárásként. A faluünnepet tűzijáték zárta.

Az egyes programok között sem unatkoztak a kikapcsolódásra vágyó jelenlévők. A kicsiknek rendelkezésükre álltak az iskola udvarán található játékok, de azonkívül trambulinon is ugrálhattak, vagy vattacukrot, pattogatott kukoricát, burgonyaszirmot vásárolhattak. A nagyobbakat masszázs-sátor, illetve piperecikkeket árusító stand várta. Ezen kívül természetesen csapolt sör, üdítő, miccs és flekken is fogyasztható volt.

Bartok Barbara

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés