
2017. július 21., 00:112017. július 21., 00:11
Ika-vári néptáncfesztivál
Hétvégén zajlik Csernátonban az Ika-vári néptáncfesztivál, amelyen Kovászna és Hargita megyei, valamint szórványban élő magyar tánccsoportok vesznek részt: összesen 19 táncegyüttes, azaz 350 táncos és népzenész. A szórványban élő csoportok július 21-én, péntek este érkeznek a községbe, szombaton közös munka, ismerkedés zajlik. Vasárnap a tánccsoportok közös gálájára, a Csernátoni Dalcsoport előadására, valamint bemutatóval egybekötött kézműves vásárra, néprajzi kiállításra és játszóházra várják az érdeklődőket. A műsor táncházzal ér véget a résztvevő zenészek és együttesek, valamint a közönség részvételével. A teljes vasárnapi program: 11 órától ünnepi istentisztelet a felsőcsernátoni református templomban; 12 órától játszóház megnyitása; csernátoni népi alkotók kiállítása és kézműves-foglalkozások; 15 órától ünnepélyes megnyitó; 15.30-tól a fellépő csoportok előadásai; 20 órától táncház.
Ozsdolai falunapok
Hétvégén Ozsdola is ünnepel: szombaton 10 órától minifoci-bajnokság kezdődik, amit 12 órától airsoft-bemutató követ, 17.45-től tartják az ünnepi megnyitót, 18 órától a kézdivásárhelyi fúvószenekar és mazsorettcsoport lép fel. 19 órától az Exit Rock Band élő koncertje, 21 órától Felszegi Annamari áll színpadra, 22 órától az Insect együttessel lehet bulizni. Vasárnap 12 órától ismét airsoft-bemutató, 15 órától versenyek kezdődnek, 17 órától a helyi iskola alsó tagozatos tanulóinak műsorát láthatják, utánuk a kovásznai III. osztályosok lépnek fel. 19 órától a Retro Roll koncertje következik, 21 órától Jocó Jr., 22 órától Magyar Rózsa szórakoztatja a közönséget, végül 23 órától tűzijáték zárja a falunapokat
XX. Illés Napok
Július 22–23-án idén immár huszadik alkalommal szervezik meg az Illés Napokat Sepsiillyefalván. Szombaton délelőtt 11 órától az óvodakertben gyermekek ügyességi versenyét, este fél kilenctől a kultúrházban a Bicebóca Gyermek és Já(t)cint Ifjúsági Színjátszó Csoport előadását követhetik végig az érdeklődők, illetve 22 órától ugyanitt bált tartanak. Vasárnap 11 órai kezdettel a református templomban ökumenikus istentisztelet, 13 órától az uzoni Atlantisz fúvószenekar a templomkertben, majd a szabadtéri színpadon koncertezik. 14 óra 15 perctől az illyefalvi óvodások modern tánca, 14.45-kor Zenerege gyerekdalok, négy órától a helyi óvodások népi gyermekjátékokkal. Fél öttől a koncerteké a főszerep, itt lesz a Retro Roll, Zöldi Lara, Szőcs Renáta, illetve a fél kilenctől díjátadás és tombolahúzás, ezután az Exit Rock Band léphet színpadra. Vasárnap 10 órai kezdettel zajlik az első Illés Vándorkupáért kiírt kispályás labdarúgó-bajnokság.
Ojtozi falunap
Vasárnap tartják, a programot lásd tegnapi lapszámunkban.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!