Ex librisektől az olajfestményekig

Torró Vilmos-emlékkiállítást nyitottak meg szerdán a kovásznai Kádár László Képtárban. Az ex libriseiről ismert művész alkotásait nagyrészt a családtagok bocsátották a képtár rendelkezésére, de rengeteg olyan fürdővárosi lakos van, aki őrzi a műveit. A kiállítás egy hónapig látogatható.

Szabó Barbara

2022. március 21., 00:062022. március 21., 00:06

Torró Vilmost a kovásznaiaknak nem kell bemutatni, az idősebb nemzedék személyesen is ismerhette, de alkotásaival valószínűleg mindenki találkozott már. Torró 1935-ben született Kovásznán, ott élt és alkotott korai haláláig, 2001-ig. A kiállítást eredetileg halálának 20. évfordulójára tervezték bemutatni, a járvány azonban gátat szabott ennek.

– Tavaly volt halálának 20. évfordulója, és méltóképpen szerettünk volna megemlékezni róla. Torró Vilmos utoljára az 1992-es Csoma-tárlaton vett részt, egyéni tárlata Kovásznán 1977-ben volt, azóta nem. Ezért is szerettem volna mindenképpen tető alá a kiállítást – nyitotta meg az eseményt Konnát Rita, a képtár igazgatója.

A tárlat anyagának nagy részét Torró unokái bocsátották a képtár rendelkezésére, de kiállították több személy tulajdonában lévő művet is, a polgármesteri hivatalon kívül dr. Mátyás Attila, Thiesz János, Vészi Etelka, Zsuffa Levente, Tasnádi Levente járult hozzá a teljesebb életmű szemléltetéséhez.

– Miután begyűjtöttem és Deák Barna segítségével átnéztük az anyagot, elrendeztük a kiállítást, többen is jelezték még, hogy van a birtokukban Torró-mű. Így azt hiszem, lesz még alkalom további kiállítások szervezésére is – tette hozzá a képtár vezetője.

Torró Vilmos az ex libriseiről vált híressé nem csak szülővárosában, hanem országszerte, de külföldön is. A kiállításon ezek mellett olajfestményei is megtekinthetők. A tárlatot dr. Péter Sándor nyugalmazott magyartanár, lapunk munkatársa méltatta.

– Nem tudom, Torró Vilmos mennyire amatőr és mennyire hivatásos, ő több mint az egyszerű öntevékeny képzőművész. Főiskolája nincs, és annak idején hivatásosnak csak azokat ismerték el, akiknek volt főiskolai végzettsége. De Torró Vilmosnak volt tehetsége. Végignézve az ex librisei mellett kiállított grafikáit és olajfestményeit, meglepő, hogy nem került fel a legjobbak listájára. Az az áradó szeretet, melegség, amelyek olajfestményeiből kiolvashatók, a családközpontúság, olyan mestert tárnak elénk, aki már ezekkel is ismertté válhatott volna – jegyezte meg dr. Péter.

A művész közel 900 ex librist alkotott, számos rangos megrendelője akadt az ország minden tájáról. Ezáltal ő is számos jeles személyiséget ismert meg, valamint ismertté is vált az emberek számára.

– A művésznek rendkívül körültekintőnek kell lennie, amikor ex librist készít. Három dologra is kell figyelnie: a megrendelő személyisége, érzelemvilága, elvárása, továbbá a könyv mondanivalója, sugallata, valamint ezek mellett benne kellett lennie neki is, a művésznek – magyarázta dr. Péter.

A megnyitó ünnepségen fellépett a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ Sicton zenekara. A kiállítás április 18-ig látogatható.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés