
Románia nem kapott abból az AstraZeneca vakcinaszállítmányból, amelynek beadása után két esetben súlyos mellékhatásokról számoltak be Ausztriában - közölte csütörtökön az Agerpres hírügynökséggel Andrei Baciu egészségügyi államtitkár.
2021. március 12., 08:022021. március 12., 08:02
Az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő amszterdami központú ügynökség közleményében arra reagált, hogy csütörtökön több ország bejelentette: elővigyázatosságból ideiglenesen felfüggesztik az AstraZeneca oltóanyagának használatát, miután több olyan esetet is jelentettek, amikor vérrög képződött a beoltottak szervezetében.
Az uniós ügynökség hangsúlyozta, hogy a vérrögképződés, vagy az ahhoz hasonló esetek kialakulása nem szerepel a vakcina előzetesen jelzett mellékhatásai között. Az EMA illetékes kockázatértékelő bizottsága (PRAC) úgy foglalt állást, hogy az oltás előnyei továbbra is meghaladják az esetleges kockázatokat, a vakcina továbbra is beadható.
Kiemelték: a szóban forgó vakcinával beoltott embereknél a vérrögképződéses esetek száma nem haladja meg az általános adatokat. Március 10-ig összesen 30 ilyen esetet jelentettek közel 5 millió AstraZeneca oltóanyagával Európában beoltott ember közül. A vérrögképződéses esetek kivizsgálása folyamatban van - tették hozzá.
Nem jutott Romániába abból az AstraZeneca vakcinaszállítmányból, amely Ausztriában gondot okozott - tájékoztatott csütörtök este Florin Cîţu miniszterelnök. Mindazonáltal elővigyázatosságból az első AstraZeneca szállítmányból megmaradt 3000 adagot lezárják.
"Romániába nem került abból a szállítmányból, amelyről az EMA (Európai Gyógyszerügynökség) beszél, és amely 17 országba jutott el. Ezen a téren nincs problémánk. Az AstraZeneca első szállítmányából tudomásom szerint 3000 dózis van még, ezeket egy hétre lezárjuk, amíg meghozunk egy döntést. Ez nem az EMA döntése, ezt a döntést mi hozzuk, óvatosságból" - nyilatkozta Cîţu csütörtök este a B1 televíziócsatornának.
A kormányfő leszögezte: az oltáskampány folytatódik. Március hónap folyamán 170.000 pluszdózis érkezik a Pfizertől.
Március 15-étől bárki kérhet időpontot az immunizálásra - tette hozzá Cîţu.
(MTI/Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!