Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2022. augusztus 09., 00:122022. augusztus 09., 00:12
A balliberálisok uralta Brüsszel össztűz alá helyezte Orbán Viktort, a Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor zárónapján, Tusnádon tett kijelentései miatt. Az elhangzottakat szándékosan elferdítők és célzatosan félremagyarázók vonító kórusához, sajnálatos módon Románia legfőbb közjogi méltóságai is csatlakoztak.
A Texas állambeli Dallasban ilyen előzmények után került sor az Amerikai Konzervatív Unió (CPAC) csúcsrendezvényeként számon tartott nyári konferenciára, amelynek egyik megnyitó beszédét Orbán Viktor tartotta. És láss csodát, a róla globálisan terjesztett legújabb rágalmak ellenére sem fogadták füttykoncerttel, amint azt a magát magyar ellenzéknek hazudó ellenség megjósolta és szerette volna, hanem épp ellenkezőleg, lelkes tapssal fogadta, amikor a szónoki emelvényre lépett.
Hatalmas ováció kísérte a hazáját, nemzetét és magát tömör, de tartalmas mondatokban bemutató, az emberiséget jelenleg leginkább foglalkoztató kérdéseket érintő, illetve elemző mondandóját. Az elhangzása után pedig a mintegy 2500 főnyi, magas rangú republikánus politikusokból és tisztségviselőkből, valamint a meghívottjaikból összetevődő hallgatóság állva ünnepelte Magyarország miniszterelnökét.
Bukás helyett tehát, Orbán Viktor dallasi szereplése világraszóló sikert és elismerést hozott. A The New York Times szerzője szerint „pártvezetőknek kijáró, hősöket megillető fogadtatásban részesült a megjelent hallgatóságtól”. És ez nyilván nem a véletlennek, hanem az igazság kimondásának, lényegre törő, választékos és humorral fűszerezett beszédstílusának, elemző és problémamegoldó készségének, megnyerő egyéniségének, valamint az örök emberi értékek melletti megfontolt, de bátor kiállásának köszönhető.
„Fantasztikus itt lenni Texasban, a nagyszerű Amerikai Egyesült Államok magányos csillag államában. Ha nem tévedek, a magányos csillag állam azt jelenti, hogy a függetlenség, a szabadság és a szuverenitás a legkedvesebb érték itt, Amerikának ezen táján. Hazám, Magyarország, Európa magányos csillagállama” – indította beszédét a nemzet miniszterelnöke. Búcsúszavaival pedig arra biztatta a keresztény értékek letéteményeseit, ne féljenek, csak higgyenek Szent János Pál pápa tanításában: „nincs olyan ellenség, amelyet Krisztus már le ne győzött volna”. <<
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!