Ésszerű törvénymódosítás

A biztosítottak részletes tájékoztatást kérhetnek a nekik elszámolt egészségügyi szolgáltatásokról.

Kovács Zsolt

2019. október 09., 00:402019. október 09., 00:40

A nemrég elfogadott 2006/95-ös egészségügyi reformra vonatkozó törvény módosítása arra kötelezi az egészségbiztosító pénztárt, hogy kérésre készítsen egyéves jelentést arról, az illetőnek milyen szolgáltatásokat, gyógyszereket, orvosi kellékeket számoltak el, azokat hol és mikor végezték el és mennyibe kerültek. A törvény kezdeményezői abban bíznak, ezzel vissza lehet szorítani az el nem végzett, de valaki nevére elszámolt egészségügyi szolgáltatásokat. A rendelkezésnek korrupcióellenes vetülete van, hiszen ha az érintettek átnézik a részletes kimutatást, feltűnhet, hogy olyan egészségügyi szolgáltatások is szerepelnek, amelyeket nem vett igénybe ám az állam kifizette. A törvénykezdeményezők szerint ilyen esetek előfordulnak és a fiktív elszámolások csökkentik a valós esetekre szánt összegeket, ezáltal a betegek kezeléshez való esélyeit.

Dragoș Tatu a Kovászna megyei Egészségbiztosító Pénztár igazgatója szerint évek óta nem derült fény fiktív elszámolásokra. Ugyanakkor előfordul olyan eset, hogy az orvosok által elszámolt szolgáltatásokat végül nem ismerik el, és a pénzt visszafizettetik. Ennek viszont „műszaki okai” vannak, mivel az orvos, a gyógyszertár vagy a kórház nem tudja időben érvényesíteni a szolgáltatásokat az online rendszerben. Hasonlóan vélekedik a háromszéki háziorvosok egyesületének elnöke, Seres Lucia aki szerint fiktív elszámolásokra egy ideje nincs is példa, arra viszont van, hogy az elvégzett szolgáltatásokat nem tudják időben érvényesíteni, mert akadozik az informatikai rendszer. Seres Lucia szerint inkább az informatikai rendszert kellene végre pontra tenni, mert az javítana az egészségügyi szolgáltatás minőségén.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust