
Több mint 50 vállalkozó vagy az üzleti élethez vonzódó fiatal részvételével zajlott le hétvégén a 8. gazdasági műhelytábor a csernátoni Malomkertben.
2017. augusztus 23., 00:152017. augusztus 23., 00:15
Több mint 50 vállalkozó vagy az üzleti élethez vonzódó fiatal részvételével zajlott le hétvégén a 8. gazdasági műhelytábor a csernátoni Malomkertben.
A Junior Business Club egyesület által szervezett esemény résztvevői olyan gazdasági szakemberekkel ismerkedhettek, akik motiválták őket, hogy valósítsák meg elképzeléseiket, mutatott rá Karácsony Zsolt. A JBC elnöke szerint a négynapos tábor keretében szakmai előadásokra és a műhelymunkákra fókuszáltak, de vállalkozói modellekkel is ismerkedtek.
– A vállalkozónak nem szabad éhen halnia, meg kell kérnie termékei árát – fejtette ki Farkas Levente. A marketing-tanácsadó az árképzés kapcsán a JPÉ, azaz a józan paraszti ész fontosságát emelte ki. Magyarázata szerint az ár a két fél közötti megállapodás. Javaslata szerint árképzés előtt, első lépésként fel kell hívni legalább ötven ismerőst, illetve meg kell keresni azt a vevőbázist, aki értékeli a terméket, és ezt pénzben is könnyedén kifejezi. Alapszabály, hogy a bevétel 10%-át félre kell tenni marketing-költségekre, hívta fel a figyelmet Farkas.
A budapesti Business&Cafe üzleti blog tulajdonosai, Battay Máté és Tóth Patrik inspiráló történetüket és a legfontosabb üzleti értékeket mutatták be: „addig kell csinálni, amíg nem sikerül”, illetve „inkább dolgozzunk magunknak száz órát, mint másnak negyvenet”, szorgalmazták a szakértők.
Kállai Emanuel eCommerce szakértő, a Growww digital munkatársa több hasznos online értékesítési eszközt is bemutatott. „A mobiltelefon kezdett kiszorítani mindent, főleg a számítógépet, ezért fontos odafigyelni a telefonbarát felületekre és a tartalmak folyamatos frissítésére”, hangsúlyozta a szakértő, aki szerint mindig kell követni a vevőbázis reakcióit a szociális háló vagy a webáruházak hozzászólás részében, így a vállalat vezetősége visszajelzést kap a cég erősségeiről, illetve gyengeségeiről. Rengeteget lehet tanulni a kommentekből, hiszen az ügyfelek többsége őszinte, véli Kállai Emanuel. A táborzáró előadásában Kolumbán Gábor, a CIVITAS Alapítvány és az Élő Szövet Alapítvány elnöke bemutatta a szociális vállalkozások fontosságát és olyan sikeres és jól működő projekteket és vállalkozási példákat, amelyekre lehet építeni és jó példái lehetnek a társadalomnak.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!