Erkölcstelen erkölcs

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán

2018. december 20., 00:162018. december 20., 00:16

Rengeteg példát tudok erre mondani, de maradjunk csak a korrupció elleni főhadakozó államelnöknél, Klaus Werner Johannisnál, aki törekvéseinek eléréséért, amelyben a hatalomvágy főszerepet játszik, még az alkotmányt is félredobta. Még mielőtt visszavásárolta volna hét házát, valamint – jogutódja hiányában – a német közösségnek sem adhatták vissza a 10-es törvénnyel a Mihály román király által aláírt dekrétummal a „fasiszta” szervezetektől elvett ingatlanokat, mit adott a Fennvaló? Klaus Johannis, akkor RNDSZ-elnök és Adrian Năstase akkori román miniszterelnök protokollumot írt alá. Ennek nyomán a szocdemes kormányfő kiadta a 2004/66-os kormányrendeletet, amely a fentieket lehetővé tette.

Persze, ennek ára volt, éspedig az, hogy Németország támogatja Románia EU-csatlakozását, megnyitja Brüsszel kapuit, ugyanakkor támogatják Năstase államelnökké való megválasztását. Ez utóbbi nem történt meg. Johannis és Vadim Tudor, a két ígérgető Traian Băsescuhoz csatlakozott. Erre az átállásra a szocdemes csak annyi megjegyzést tett akkor: „a politikában nem csak az igazság küzd a hazugsággal, hanem a jellem a jellemtelenséggel”. De addigra már rács mögött ült…

Úgy látszik, a Năstase-utód Liviu Dragnea nem tanult mindebből, mert őt is elítélték azért, amit együtt tettek, cselekedtek. Mégpedig felhívást intéztek a néphez Băsescu eltávolításának megszavazására. Ezért lett Dragnea büntetett, Johannis meg jófiú. Annyira jó fiú, hogy kérdőjelesen vásárolt házak után kutakodó korrupcióellenes ügyészek kérdéseire nem engedi válaszolni a feleségének.

Közben – a világ közröhejét kiváltva – sűrűn mondogatja, hogy „mi, románok a történelmünk során hősök voltunk”. Az erdélyi magyarokat, sajnos, szó nélkül átverte. Igaz, bennünket úgy rühell, mintha zöld román lenne.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés