Erdővidéki diákok kalandjai

Egy különleges élményüket, tapasztalatukat osztotta meg a Cseperedő olvasóival Korodi Panna diáklány és Benedek Erika magyartanár, aki osztályfőnökként kísérte el akkor még hatodikos diákjait egy Buzău megyében megszervezett országos szintű versenyre.

– A nyári emlékkincseink zöme kirándulásokhoz, táborozásokhoz kapcsolódik. Az egyik nagy táborélmény(em)ünk 2019 nyarán született. Az akkor hatodikos osztályom kis csapata Józsa Delinke kolléganőm irányítása mellett megnyerte a megyei első helyet az elsősegélynyújtó versenyen. Ennek jutalma és jogosítványa, hogy a csapat részt vehetett az országos döntőn Buzăuban. A kolléganőmnek nem fért bele már ez a tábor a nyári időbeosztásába, így a gyerekek „oszi, oszi, ugye eljön velünk?” kérdésére mi mást lehetett felelni!? – „El.” Sajátságos kérdéseket vetett fel a helyzet, amelyeket még inkább megtapasztalhattunk a helyszínen, így szólt az akkori első Facebook-bejegyzésem: „Elsősegélynyújtó verseny országos szakasz: 41 csapatból egyetlen magyar csapat. Bátorság vagy vakmerőség?” – mesélte a pedagógus.

A kirándulás, tábor mindig sok újdonságot hoz az életünkbe, új helyeket, tájakat, embereket ismerünk meg. A baróti magyar diákok számára a buzăui vetélkedő egy számukra ismeretlen kultúrával való szembesülést, megismerkedést jelentett.

– Az otthonról való kimozdulás mindig egyfajta szembesülés a mássággal. Ez az alkalom a „más nyelvűséggel” való szembesülés nagy kalandja volt számunkra. És minden komfortzónából való kimozdulás szembesülés önmagunkkal is. Itthonról nézve az, hogy románul zajlik majd minden, a versenyhez képest kis plusz kihívásnak tűnt, odaérve a legnagyobbnak számított. Gyűjtögettük hát a tapasztalatokat. Érdekeseket és még érdekesebbeket: volt csapat, aki nem ismerte fel a magyar nyelvet, és hangosan találgatták, hogy milyen nyelven beszélhetünk, voltak, akik a nyelvet magát felismerték, de sehogy sem értették, hogy csöppentünk oda. A kis magyar kotlóalj szorongása az első szimpátiák kialakulásáig tartott természetesen, azt követően már az egész tábor lelkesen tanult magyarul. Én is megtapasztalhattam a nyelvtanítás nagyon laza nyári technikáit, amikor végre a gyerek kérdez: „oszi, hogy mondják annak románul?...” Hősiesen kitartottunk, képviseltük a kis megyénket, és gyűjtöttük a tapasztalatokat, nyelvieket, kulturálisakat, emberieket! – tette hozzá

– Nem felejtem el ezt a tábort, Kovászna megyét mi képviseltük. Meglepődtünk, amikor megtudtuk, hogy a 41 csapatból csak mi 5-en és az osztályfőnökünk beszéljük a magyar nyelvet. De minden jól alakult, barátkoztunk, mi tanítottuk a román gyerekeket magyarul beszélni, pedig szüleink abban bíztak, hogy gyakoroljuk a román nyelvet. A versenyen is jól teljesítettünk. Sok mosolygós emlékkel tértünk haza – elevenített fel a történteket Korodi Panna. Másik nagy élményünk ugyanannak az évnek a nyarához kapcsolódik, amikor mi képviseltük az erdélyieket Macedóniában, Krusevó városában egy diáktáborban. (Erről a következő lapszámunkban olvashatnak.)