Erdély kevésbé ismert kuriózumai (7.) – Vendégségben Réka királynénál

„A néphagyomány mindig igazat mond, mert a megtörtént valóságból indul ki, abból merít. Igaz, hogy az évek során adódik hozzá egy és más, és színeződik is, de a színeződés a nép szeretetéből fakad. Ám az alapja igaz.” (Kolumbán Sándor)

Attila hun király legkedvesebb feleségének várát és sírját a székely népi emlékezet a Rika erdejének „ősrengetegébe” helyezi. A hegyecske a Persány-hegység része, ennek északi harmadában, Erdővidéken található, amely ugyanolyan székely tájegység, mint Csík, Gyergyó vagy Háromszék. Központja Barót városka.

Erdővidéket keleten a Dél–Hargita és a Baróti-hegység, nyugaton a Persány-hegység határolja, elválasztva egyben az Erdélyi-medencétől is. Délen, a Barcasági-medence peremén születik, északon a Vargyas csodaszép, mészkő szurdokával zárul. A hegységben nem ez az egyetlen áttörés. Deréktájban az Olt fűrészelte ketté, Ágostonfalva és Alsórákos között. A vad labirintus lebilincselően szép, de csak erdőkitermelő úton járható. Környéke mindkét oldalon régészek és geológusok paradicsoma, akárcsak a Vargyas szurdoka az Almási- (Orbán Balázs-) barlanggal.

A Rika-hegység vagy Rika erdeje az Olt Alsórákosi-szorosa és a Hagymás-tető között foglal helyet, amely a Barótot Székelyudvarhellyel összekötő, festői műút legmagasabb pontja. A Rika gerincét a Felsőrákos feletti Fekete-hegy (813 m), a Somos-tető (723 m) a Hegyes-tető (684 m) és a Lapias csúcsai rajzolják ki. A részhegység két legfontosabb völgye a Rika- és Nádas-pataké. Ez utóbbi völgyében épült ki pár évvel ezelőtt a Nádasi-sósfürdő és panzió. Mindkét patak a Hargitából (Lucs kráter és tőzegláp) lefolyó Kormos mellékvize.

Itt, a Rika erdején haladt át a rómaiak által épített és a vándor népek, így a hunok által is használt Rika útja. Ma már csak a turisták, erdőjárók használják. Pedig a Barót–Udvarhely műút megépítéséig (20. század eleje) ez vezette hol gyalog, hol szekéren a felsőbb iskolák (Székelyudvarhely, Enyed) felé népünk olyan jeles egyéniségeit, mint Apáczai Csere János, Benkő József, Kőrösi Csoma Sándor, Bölöni Farkas Sándor, Benedek Elek és mások.

1970-ben a Rika-patak mentén a tömegesen előforduló zöld dacittufát, a portlandcement adalékanyagaként termeltük ki. Akkor még nem tudtam, hogy a kőbányától alig pár kilométerre található Elek apónak a Magyar mese és mondavilág című mesegyűjteményéből jól ismert Attila és Réka vára, együtt a legendás királyné jelképes sírjával.

Nemrég újból jártam ezen az úton. Réka mondabeli sírját ma már könnyű megtalálni. Nem tabu, mint 50 évvel ezelőtt. Csak a Barót közelében lévő Felsőrákosról kell elindulni a Rika-patak völgyén felfelé, a Bikás-dombon keresztül, ahol Réka királyné hintóját a patakba borították a megriadt lovak. Körülbelül 11 km után a patak bal partján jókora, fehér, kristályos mészkőtömb vonja magára a járókelő figyelmét. A szájhagyomány szerint ez takarja Réka királyasszony sírját. (Olisztolit, vagyis vándorkő a javából, ismertem fel, ami nem más, mint tektonikus vagy morfológiai okokból idegen környezetbe került kőzettömb.) Akkora nagy, hogy csak csúszással kerülhetett ide, gondoltam, vagy esetleg egy hatalmas áradás mosta ki, de semmiképp sem emberi kéz munkájának eredménye. A kő az út és a patak között állt meg. És hiába volt Attila a fél világ ura, száz ökörrel sem húzathatta volna ide ezt a cukorsüveget!

Máskülönben nem csak itt, hanem az egész Persány-hegységben sok helyen fordulnak elő hasonló, eredeti helyükről kibillentett vándorkövek. Hogy Réka nagyasszony pontosan hol alussza örök álmát, nem lehet tudni. De hogy valahol itt, a Rika-patak völgyében, az biztos, hiszen a regék, népmondák soha nem hazudnak, még akkor sem, ha az okoskodó tudósok tagadják létjogosultságukat. Talán a kiásott patak medrébe temették, akárcsak urát, Attilát a Tisza fenekére, amelyre a századok alatt vastag hordaléktakarót borított a víz? Ki mondhatná meg? De a két történet hasonlósága arra enged következtetni, hogy az előkelő hunok gyakori temetkezési szokásai közé tartozott a folyómedrekbe való temetkezés.

A Réka sírjának vélt kőtömb tetején kopjafa áll. Ilkei Ferenc korábbi vargyasi polgármester készíttette. Előtte, az útszéli bükkfán egy tábla hirdeti a sír közelségét. A frissen festett, kékkeresztes turistajelzés is megerősíti, jó helyen járunk. A jelzés továbbvezet, a patakon túl, fel a 684 m magas Hegyes tetejére. Kőváry László még csak gyanította a várhelyet a tetőn, Benedek Elek viszont töretlenül hitt a Réka királynéról szóló mesékben, és bátran állította: itt volt Attilának, a nagy hun királynak a legkedvesebb vára.

Igaz, de amint utóbb kiderült, nemcsak egy, két vár állott a Hegyes gerincén. A keletit, a csúcson Attila várának (8,5 x 8,5 m), a nyugatit, az elsőtől 400 m távolságra, a Hegyes-tető mögötti nyeregben Réka várának (24 x 10 m) nevezik. A legújabb régészeti kutatások és az előkerült leletek alapján (1994–2007, Székely Nemzeti Múzeum, Sepsiszentgyörgy) a rikai vármaradványok korát a régészek a 11–14. századra teszik, ami megfelel az Árpád-kor idejének, de semmiképp sem a 700 évvel korábbi hun korszaknak. Máskülönben a hunok, vándornép lévén, nem építettek kővárakat. Kár! Erődítéseik legtöbb esetben ideiglenes jelleggel bírtak.

Valami hasonló lehetett mindkét vár, amelyek közül az Attiláé amolyan megfigyelő őrtorony lehetett. A hun birodalom összeomlása után teljesen eltűntek, és csak a korai magyar királyság gyepűrendszerének kiépítése tette szükségessé a kővárak, őrtornyok felállítását, ami viszont nem zárja ki, hogy a régebbi korszakokban semmi sem létezett ezeken a stratégiailag nagyon fontos helyeken, főleg egy hajdani főút mentén, amely a Rika-hegység hátán húzódott végig.

Ha azonban úgy tekintünk Bardoc- és Udvarhelyszékre, mint a hun királyné magánbirtokára, akkor elfogadhatjuk a helynevek tanúságát is. Ha létezik mind a mai napig Budvár, Attila bátyjáról elnevezve, annak dacára, hogy a régészek csak 11–12. századira taksálják, akkor lehetett Rékának is saját vára és birtokai a környéken. Bízzunk a népi emlékezetben, és ha tehetjük, látogassuk meg ezeket a rég elfeledett helyeket, hiszen történelmünk ösvényein járva megtépázott nemzeti tudatunkat erősíthetjük.

Zsigmond Enikő