Épül, szépül Kézdivásárhely

Számos útkarbantartási, területrendezési munkálat zajlott ebben az évben Kézdivásárhelyen, néhány közülük még jelenleg is folyamatban van. Az elvégzett és a még hátralevő beruházásokról Szilveszter Szabolcs alpolgármester tájékoztatott.

Farkas Áron

2023. október 10., 15:322023. október 10., 15:32

A legjelentősebb útkarbantartási munkálat az Ady Endre és a Dózsa György utcák újraaszfaltozása volt, ott 2,3 kilométer hosszúságban öntöttek új kopóréteget. Az útszakasz, amely Kézdivásárhely Kézdiszentlélek felőli kijáratától a Moldvát Erdéllyel összekötő 11-es országútig húzódik, a város egyik legforgalmasabb útvonala, és elsősorban az elmúlt években történt vezetékcserék miatt került rossz állapotba.

Galéria

Kézdivásárhely központjának egyediségét a keskeny, sikátorszerű utcák, az udvarterek adják, amelyekben jelenleg is zajlanak a csatornázási munkálatok, hiszen legtöbbjükben korábban nem volt megoldva a szennyvíz-elvezetés. A vezetékek lefektetése nyomán rossz állapotba került utcácskák közül idén a 12-es, a 13-as, a 17-es és a 32-es számú újult meg, összesen 500 méter hosszan raktak le új kockakövet.

Galéria

A város főterén, a református templom szomszédságában található kis tér új térkő burkolatot kapott, ugyanakkor lebontották a használaton kívüli, régi újságosbódét, amelynek helyére nemrég őszi dekorációt helyeztek el, ezzel is szebbé téve a városközpontot.

Galéria

A Kézdivásárhelyre érkező látogatók tájékoztatása érdekében a város több pontján – a főtéren, a Molnár Józsiás- és a Wilhelm Wegener parkban – óriási turisztikai térképeket szereltek fel, néhány rangosabb épület (polgármesteri hivatal, Vigadó Művelődési Ház, Incze László Céhtörténeti Múzeum, református templom) közelében pedig háromnyelvű információs táblákat helyeztek el.

Teljes területrendezés történt a Petőfi Sándor utca 32., 34., 36. és 42. szám alatti tömbházak környékén, járdákat és parkolókat alakítottak ki, illetve aszfaltszőnyeget terítettek el. Ezen munkálatok révén a város két elhanyagolt, tömbházak közötti területe újult meg, az elmúlt években sikerült szinte az összes hasonló területet rendezni.

A Mihai Eminescu utcában – ahol korábban kicserélték a víz- és csatornarendszert, valamint új gázvezetéket fektettek le – önkormányzati fedezetből teljeskörű útfelújítás van folyamatban. Jelenleg az áram- és telekommunikációs vezetékek föld alá helyezése történik, ezzel egyidőben pedig zajlik az út alapozása, a járdaszegélyek lerakása is.

Galéria

Kézdivásárhely legrégibb közparkjában, a Molnár Józsiás parkban több munkálat is zajlott idén. Mellszobrot állítottak a névadónak és rendezték az azt körülvevő teret, új aszfaltréteggel látták el a park sétányait, valamint biciklisávot festettek, amelyeket KRESZ-jelzésekkel is elláttak, hogy a gyerekek biztonságos környezetben, játékosan sajátíthassák el az alapvető forgalmi szabályokat. A kerékpárosok és a gyalogosok biztonsága érdekében a város más részein is történtek beruházások.

Több kilométernyi biciklisávot és számos piros-fehér átjárót festettek fel többek között a Bem József, Rózsák, Gyárak és Ady Endre utcákban, illetve a Csernátoni úton.

Galéria

A közigazgatásilag a városhoz tartozó Nyujtód fejlesztésén is dolgozott az önkormányzat. Rendezték a felújításon átesett Jakabos Ödön Általános Iskola udvarát, játszóteret, járdát és parkolót alakítva ki, ugyanakkor szinte teljesen elkészült az ifjúsági ház is, amelyet egy régi tűzoltószertár átalakításával hoztak létre. A kisebb ifjúsági rendezvények lebonyolítására alkalmas épületben irodahelyiséget, társalgót, konyhát és fürdőszobát alakítottak ki, jelenleg pedig a területrendezés folyik, kerítést építenek és aszfaltozni fogják a parkolót.

Az év végéig hátralevő munkálatok kapcsán Szilveszter Szabolcs elmondta: városi installációt, úgynevezett totemet terveznek elhelyezni a város Szentkatolna felőli bejáratához. Ilyen, a településre érkezőket köszöntő építményt korábban a Csernáton felőli bejáratnál is építettek. Ugyanakkor be akarják fejezni a fentebb említett Mihai Eminescu utca felújítását, illetve bútorzattal és informatikai eszközökkel látnák el a nyujtódi ifjúsági házat, amelyre a részvételi költségvetés részeként nyertek támogatást a helybéli fiatalok.

Fotó: Kézdivásárhely Önkormányzata/Facebook

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust