Nemrég felújították a Ștefan cel Mare utcában levő orvosi rendelő épületét, emellett pedig a csomakőrösi patak szabályozása zajlik, továbbá járdafelújítás is történik – tudtuk meg Gyerő József polgármester önkormányzati beszámolójából.
2019. október 24., 22:102019. október 24., 22:10
Az elöljáró elmondta: befejezték a Ștefan cel Mare utcai orvosi rendelő külső felújítási munkálatait. A munkálat során újrafödték és hőszigetelték az épületet, nyílászárókat cseréltek, összesen mintegy 220 ezer lej értékben. Az ehhez szükséges anyagiakat önerőből fedezte az önkormányzat, a térrendezést részben a hivatal alkalmazottai végezték. A polgármester megjegyezte, jövőben az épület előtti parkoló és sétány helyzetét szeretnék orvosolni.
Gyerő József arról is beszámolt, hogy közbenjárásukra a Kovászna Megyei Vízgazdálkodási Hivatal az idén is folytatta a csomakőrösi patak szabályozási munkálatait. Újabb négy, kövekből kialakított fenékgátat telepítettek a kimosott és veszélyessé vált, megmélyült szakaszra. Az önkormányzat a lehetősége szerint segítette munkájukat.
Ezzel még koránt sem merülnek ki a város területén végzett közérdekű munkálatok. Befejezték a Kis utca talajvíz-csatornázását, ezáltal megszűnt egy, a környéken lakóknak sok bosszúságot okozó gond. Ezzel egy időben a Közüzemek Rt. saját költségére kicserélte a megrongálódott ivóvíz- és szennyvízcsöveket az érintett részen.
Megkezdték az idei évre tervezett járdafelújítást is, amelyek a Kálvin, Szabadság, Ignácz Rózsa, Alsó-Páva utcákat, illetve Iskola utcai ANL-s tömbház előtti részt, valamint a szívkórházzal szembe levő szakaszt érintik. A polgármester közölte, a Vipera gyógyszertár és a turisztikai infóiroda előtti járdaszakaszra nem jelentkezett vállalkozó, ezért arra a szakaszra kénytelenek újabb versenytárgyalást hirdetni.
Az elöljáró a Regionális Operatív Program keretében pályázott, 11 utcát érintő felújítási munkálat helyzetéről is beszámolt. „A ROP 7.1-es tengelyen nyert, 11 utca felújítását előrelátó pályázatunk műszaki dokumentációját sok munka és még több bosszúság árán végre sikerült átgyúrnunk a bürokrácia útvesztőin, odáig eljutva, hogy egy hónappal ezelőtt meghirdethettük az építési-kivitelezési munkálatok közbeszerzését. Azonban a záros határidőig – október 11-ig – sajnos nem érkezett egy ajánlat sem, így ebben az esetben is újabb versenytárgyalásokat kell kiírnunk, addig, amíg építőt találunk” – mondta az elöljáró.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!