Epiktetosz

„Nem a tények zavarják az embereket, hanem a tényekről alkotott vélemények. A halálban például nincsen semmi szörnyű; ha szörnyű volna, Szókratésznak is úgy tűnt volna. A műveletlen ember szokása másokra panaszkodni, amikor ő maga cselekszik helytelenül. Tűzz magad elé egy jellemet és mintaképet, és tartsd magad hozzá, akár egyedül vagy, akár az emberek között.”
Nem szerepel az eseménynaptárban, mert nem tudjuk pontosan, mikor született és halt meg. Valamikor, kegyetlen császárok korában. Íme, egy nevesincs filozófus, mert az epiktetosz nem személynév, hanem jelző, a megvásárolt, megszerzett férfi jelzője. Rabszolgánál névnek is jó, ki törődik vele, hogyan becézgette az anyukája. Ha kell, ostorral is kiverik belőle az emlékeit, mint a filmsorozatban Kunta Kintéből. Állítólag primitív ura egyszer a lábát kínozta, Epiktetosz figyelmeztette: el fog törni. Amikor nagy reccsenés hallatszott, nyugodtan hozzátette: mondtam, hogy el fog törni.
Sántikált élete végéig, de egyenesebb ember kevés volt kortársai között. Hogy ne felejtsem, Rómában élt az első században, és Nikopoliszban halt meg, immár szabad emberként, miután Domitianus jónak látta kidobni a filozófusokat Rómából. Ő maga nem írt semmit, egyik tanítványa később lejegyezte gondolatait a Beszélgetésekben, amelynek kvintesszenciája a rövidecske Kézikönyv.
Amíg a tévében lejár egy epizód Juanita legújabb szerelméből, el lehet olvasni. Abszolút szegénységben tengődött, önszántából. Egyszer szegte meg elveit, amikor egy vaslámpást vásárolt, el is lopták sebtében ajtó nélküli szobájából. Tanult az esetből, cseréplámpával pótolta, amelyért – Lukianosz szatírája szerint – halála után egy újgazdag úrhatnám polgár háromszáz drahmát fizetett, hogy esténként, fényénél olvasva Epiktetosz bölcsessége átszálljon lassanként a kobakjába. De sajnos, az a szamár is, amelyen Jézus urunk bevonult Jeruzsálembe, csak szamár maradt.
Voltaire mondta, az igazmondó filozófusok számára mindig készenlétben kell állnia egy üregnek, ahova veszélyes időkben elrejtőzzenek. Úgy van, bármelyikünkre sor kerülhet. De ugye jobb csonkán-bonkán-bicegőn járni az élet útját, mint sodortatni a gazemberekkel a szakadék felé, tudjuk az Evangéliumból.
Olvassatok, kedveseim, olvassatok!

Zubreczky Antal