
A Pfizer a hatósági engedélyezés után néhány órával megkezdheti az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett vakcina forgalmazását – mondta csütörtökön a gyógyszeripari óriásvállalat vezérigazgatója.
2020. november 20., 11:222020. november 20., 11:22
Albert Bourla a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: a cég néhány napon belül világszerte kérvényezni fogja az illetékes felügyeleti szervektől az oltóanyag forgalmazásának engedélyezését, és készen áll az első 20 millió, már elkészült adag azonnali kiszállítására azokba az országokba, amelyeknek a hatóságai megadják ehhez a hozzájárulást.
Hozzátette: a gyártás jelenleg is folyamatos, és az év végéig 50 millió, 2021-ben 1,3 milliárd adag koronavírus-vakcina készül. Bourla közölte: mindez azt jelenti, hogy már látszik az a fény az alagút végén, és a jövő év második felére már egész más lesz a járványhelyzet, mint most.
"Legyünk türelemmel, és ennek az egésznek hamarosan vége lesz” – fogalmazott a Pfizer vezérigazgatója.
A minap a vakcina kidolgozásában részes másik cég, a BioNTech vezetője is azt mondta, hogy már jövő nyáron sokkal jobb lesz a járványhelyzet, mint most, jövő télre pedig teljesen visszatérhet az élet a normális kerékvágásba.
Ugur Sahin professzor, a BioNtech társalapítója és vezérigazgatója a BBC brit közszolgálati televíziónak nyilatkozva elmondta: a Pfizerrel közösen kifejlesztett oltóanyag már akkor is drámai mértékben csökkentené a koronavírus-járvány terjedését, ha nem 90 százalék feletti, hanem 50 százalékos lenne a hatékonysága.
A Pfizer és a BioNtech gyógyszergyártó csoport e hónap elején bejelentette, hogy közösen kifejlesztett oltóanyaguk hatékonysága az addigi klinikai próbák és vizsgálatok eredményei alapján meghaladja a 90 százalékot. A Pfizer e héten közölte, hogy a végleges hatékonysági mutató ennél is jobb, eléri a 95 százalékot.
A Sky Newsnak adott csütörtöki interjúban a Pfizer vezérigazgatója kijelentette: a cég napokon belül világszerte elkezdi az engedélyeztetéshez szükséges információk átadását a felügyeleti hatóságoknak, és onnantól e hatóságok döntésén múlnak a továbbiak.
Célunk az, hogy amint megadják az engedélyt, pár órán belül megkezdjük a szállítást” – mondta Albert Bourla.
Hozzátette: minél gyorsabban adja meg a forgalmazási engedélyt egy-egy ország, annál hamarabb hozzájut a vakcinához.
A Pfizer vezérigazgatója szerint az etikai meggondolások is azt diktálják, hogy ha egy ország a többieknél előbb jut döntésre, akkor állampolgárai rögtön hozzájussanak az oltóanyaghoz, mivel minden egyes nap életeket jelent.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!