Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2020. november 20., 00:092020. november 20., 00:09
Hosszas betegség után, 77 éves korában elhunyt Benkő László, az Omega együttes alapítója – repítette világgá szerdán a szomorú hírt közösségi oldalán az immár megcsonkult rockzenekar. Tudtunk a megromlott egészségi állapotáról, mégis megdöbbentett a földi létből való távozása, hiszen Lacit nem olyan fából faragták, aki feladja. Bíztunk a felépülésében, és hittük, hogy a járványhelyzet enyhülésével megörvendeztetik a nagyérdeműt legújabb nagylemezük bemutatójával a Puskás Arénában. Isten azonban másképp határozott.
Az 1950-es évek végén született és 1970-es évek közepén eszmélő erdélyi nemzedék számára, amelyhez tartozom, az Illés, Fonográf és LGT mellett az Omega együttes slágerei biztosítottak fogódzót a dühöngő kommunista diktatúrában. Erősítették lelkünket a nemzeti megmaradásunkért folytatott küzdelemben. Éltették bennünk a változás reményét és a szabadság ígéretét. Dalaik ritmusára ráztuk ki magunkból a felgyülemlett feszültséget, vagy simultunk össze szerelmesen a házibulikon. Kívülről fújtuk a gondolkodásra és cselekvésre késztető, sok esetben érzelmes, de semmiképp sem érzelgős zeneszámok szövegét. És mindez a szigorú ellenőrzés alá vetett magyar-román határon átcsempészett bakelitlemezek által vált lehetségessé.
A 25. születésnapját 1987. szeptember 4-én Kis stadionbeli fellépéssel ünneplő Omega zenekar megtekintése életem egyik meghatározó élménye volt és maradt. Az addig csak felvételről ismert slágerek élőben való felcsendülése, az üzenetüket fokozó és elmélyítő lézershow, kivetítő, füstágyú, együttes hatása mély benyomást gyakorolt rám. És a gondját-búját felejtő, felszabadult tömeg látványa is. Annál is inkább, hogy ezt megelőzően tíz keserves esztendőn át nem léphettem Magyarország területére. A kiutazáshoz szükséges útlevélhez ugyanis akkoriban nagyon nehezen lehetett hozzájutni.
Benkő László itt hagyott minket, de a közreműködésével megszületett és szólaltatott dalok tovább élnek bennünk, és remélhetőleg belopják magukat az utánunk következők szívébe-lelkébe is. Hiszen szeretet, barátság, szerelem, szabadságvágy, azaz nemes emberi érzelmek hordozói, amelyek hiányában is lehet ugyan élni, de nem érdemes.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!