Emberre támadt egy medve Bölönpatakon

Újabb személyt ért támadás hétfőn egy bölöni esztenán, a nyájat védelmező pásztort a lábán sebesítette meg a nagyvad.

Farkas Orsolya

2024. április 30., 17:352024. április 30., 17:35

A pásztor mindössze pár napja költözött ki a Bölönpataktól körülbelül fél kilométerre elhelyezkedő esztenára a nyájjal együtt, a környéken ólálkodó medve azonban máris támadásba lendült. Ferencz Zoltán polgármester megkeresésünkre elmondta, hogy az 50 év körüli áldozat leírása szerint négybocsos anyamedve rontott rá a nyájra, majd a pásztorra tegnap a kora esti órákban. Az áldozatot a lábán érte sérülés, de még így is autóba tudott ülni, és behajtani a faluba. A helyszínen elsősegélyben részesítették és a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórházba szállították a mentők, az állapota stabil.

A támadás az esztenától 50-70 méterre történt, erdős, medvelakta területen. A község elöljárója szerint amennyiben helytálló a pásztor elmondása, kijelenthető, hogy a szóban forgó nagyvadnak nem ez volt az első áldozata, korábban már tört rá emberre. Bölön környékén ugyanis két éve küzdenek a medvékkel, ez a negyedik támadás volt. 2022 júliusában ugyanezen a környéken ólálkodott a medve, megsebesítette egy pásztor lábát. 2023 ugyanezen periódusában egy személy viszonylag könnyebben sérült, egy 60 év körüli pásztort azonban a fejét ért súlyos sérülések, nyílt sebek és harapások miatt életmentő orvosi ellátásban kellett részesíteni.

Galéria

A mostani eset kapcsán Ferencz Zoltán elmondta: megteszik a tőlük telhetőt a medve azonosításához és visszaszorításához, adott esetben ártalmatlanításához. A mai nap folyamán veszik fel a kapcsolatot a katasztrófavédelem illetékes személyeivel, délután szervezett riasztásra készülnek a csendőrség, állatorvos, vadász egyesület részvételével. A községvezető kifejtette, hogy csak ezután lehet majd további lépésekben gondolkodni, ugyanis a szóban forgó terület erdős, nem lakott térség, de amennyiben sikerül beazonosítani és hivatalosan alátámasztani a medve veszélyességét, esetlegesen elaltatják vagy elszállítják. A korábbi szerencsétlenségek kapcsán felidézte, hogy a támadások után 2-3 hónapig is keresték az állatot, de nem találták, vélhetően már megtanulta, hogyan rejtőzködjön.

Mint mondta, a nagyvadak még egyszer sem merészkedtek be a faluba, de a határtól 100-200 méterre már rendszeresen ólálkodnak. Elsősorban állatokra támadnak, emberi sérülés akkor történik, amikor a pásztorok a nyájat védenék meg a medvéktől. Nem tudni, hogy a tegnap incidens nyomán hány állatt veszett oda, ezt a mai akció során derítik ki.

Címlapfotó: Tuchiluș Alex

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés