Elvették a szülők felügyeleti jogát, miután nem engedték kemoterápiára a gyereküket.
2019. szeptember 11., 09:352019. szeptember 11., 09:35
A szülei azonban nem vitték el a kemoterápiára, és a bíróságon kezdeményezték, hogy olyan alternatív megoldásokkal kezelhessék gyereküket, mint az orvosi kannabisz, vitaminok és a diéta. Az orvosoknak már korábban is megmondták, hogy más véleményeket is kikérnek a gyerek kezelését illetően. A gyerek anyja azt is elismerte, hogy mindenfajta orvosi ajánlás ellenére kivette gyereke karjából az intravénás infúziót, illetve előkerült egy 2016-os családon belüli erőszak ügye, amikor Noah apja műanyag vödröt vágott hozzá a nőhöz, de az a gyereket találta el, akinek kisebb vágott sérülés lett ettől az arcán. Ez az ügy akkor nem jutott el akkor a bíróságig, de most a bíró ezzel az esettel is magyarázta, miért nem tartja jó ötletnek, hogy náluk maradjon a gyerekük.
A bíróság még áprilisban elvette a felügyeleti jogot a két szülőtől, miután nem jelentek meg a kemoterápiás kezelésen. A floridai bíróság hétfőn újra elutasította a két szülő keresetét, azaz továbbra sem kapják vissza a gyermek felügyeleti jogát. A gyerek egyébként most sem nevelőszülőknél, hanem az anyai nagyanyjával él, a szülők pedig felügyelettel látogathatják a kórházban, és továbbra is jelen lehetnek a kezelésnél.
A szülőket lesújtotta a bíró ítélete, és azt mondják, hogy ezzel az egyébként is traumát okozó kezelést még jobban megnehezítik a gyerek számára azzal, hogy nincsenek mellette a szülei. Az ügyvédjük szerint nem igaz, hogy nem akarták kezelni Noah betegségét, szerintük az, hogy THC és CBD olajokat kapott, és beszéltek egy alternatív gyógymódokról ismert specialistával, azt bizonyítja, hogy foglalkoztak a gyerekkel, de a bíróság ezt máshogy látja. Később azt állították, hogy csak a tampai kórház onkológiájával nem voltak megelégedve, és más helyet kerestek volna a gyerek kezelésére.
A bíró nem végérvényesen vette el a szülőktől a felügyeleti jogot, legközelebb októberben tárgyalják újra az ügyüket, miután a gyerekvédelmi szervek jelzik, hogyan halad Noah kezelése, és hogyan tudnak együttműködni a szülőkkel.
(index)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!