A környező települések hasonló rendezvényeiből ihletődve az uzoni fiatalok egyesülete, a frissen megalakult IMUK (Ifjak Mozgalma Uzon Községért) is ifjúsági napok szervezésére szánta el magát. Már tavasztól készült erre, az ügy érdekében pályáztak a megyei tanácsnál és a helyi önkormányzatnál is.
2019. szeptember 09., 07:452019. szeptember 09., 07:45
Az augusztus 30. és szeptember 1. között zajló háromnapos rendezvény több helyszínt foglalt magába: a sportpálya, a sportcsarnok és a könyvtár is helyet adott különféle programoknak. A résztvevők meghívásos alapon érkeztek, a tábor területére idegenek nem járhattak be, így zárták ki a szervezők a konfliktusok lehetőségét. Pénteken ismerkedtek, karaoke és beerpong-bajnokság lazította a várakozás feszültségét, szombaton többek között Ráduly István uzoni polgármester, Szabó Annamária alpolgármester és Ráduly Zsolt IMUK-elnök köszöntötte a résztvevőket.
Csapatösszerázó játékok következtek, este a 4Street zenekar koncertezett, és DJ Ernő tartott éjszakába nyúló partit. Kegyetlenek voltak a szervezők, az álmos táborozókat vasárnap csak torna után engedték reggelizni, aztán pedig az ebédet „gasztronómiai verseny” címszó alatt maguknak kellett megfőzniük.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!