Első maraton a megyében

Első alkalommal szerveznek maratonfutást Kovászna megyében, melyet összekötnek a megye turisztikai célpontjaival is.

Bús Ildikó

2019. szeptember 05., 00:272019. szeptember 05., 00:27

Az első alkalommal szervezett Visit Covasna Maraton futóversenyt szeptember 22-én szervezi meg közösen a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület és a Fitness Tribe Egyesület. A két egyesület vezetői közös sajtótájékoztatón számoltak be a verseny részleteiről. Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke elmondta: három éve kezdték el a Háromszék népszerűsítését célzó Visit Covasna projektet, mely révén bemutatják a térségben található 160 kúriát és más építészeti egységet is. Emellett applikációt és honlapot is létrehoztak a turizmus népszerűsítésének érdekében. Ebbe épül be a Visit Covasna Maraton is, mely újdonságszámba megy a térségben. Grüman Róbert kifejtette: egyre népszerűbb felénk is az egészséges életmód és a futás népszerűsítése, ezért vállalkoztak egy nagyobb esemény szervezésére.

„Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a mozgás fontosságára, hangsúlyozva annak a tudatos és egészséges életmódra nevelő hatását. A közeljövőben szeretnénk egy országos rendezvénnyé emelni az eseményt, bővítve a megyei sportturizmus palettáját”– tette hozzá az alelnök.

Birtalan Csanád, a Fitness Tribe Egyesület elnöke rámutatott: az elmúlt időszakban az egyesületi tagok több maratonon is részt vettek, a tapasztalatok pedig azt mutatják, hogy ezek a sportesemények fesztiválszerű, turizmust fejlesztő események is egyben. Ezért gondolták, hogy Háromszéken is meghonosítják a maratont.

A Visit Covasna Maratonra eddig 165 versenyző jelentkezett be, 30 futó a teljes maratonra, 14 csoport a 4-es váltóra, míg mások a 10 kilométeres futásra. Kimondottan gyerekeknek szól a Kid’s Race, az óvodások 400 métert, a kisiskolások 800 métert, míg az 5–8. osztályosok 1200 métert kell szaladjanak. A maratoni táv megtételének szintideje 6 óra és 30 perc, a 10 km táv pedig 2 óra és 30 perc. Minden kategóriában az első három helyezett részesül díjazásban.

A versenyre külföldi futók is jelentkeztek, Ismail Ssenyange Ugandából, neki ez lesz a 17. maratonja, és a 2 óra 20 perces időt célozta meg a táv teljesítésére. A futó élő videóban kapcsolódott a sajtótájékoztatóhoz, és elmondta: 15 éve fut rendszeresen, legutóbb Bulgáriában, a Szófia Maratonon vett részt, és reméli, a háromszéki versenyen is jó idő lesz, így teljesíteni tudja a kitűzött célt. A külföldi jelentkezők között van Manal Rostom egyiptomi futónő is, aki a 10 kilométeres távot vállalja, valamint a kenyai Paul Muturi, akinek ez lesz az első hivatalos maratonja.

A Visit Covasna Maratonon a versenyzők a kovásznai Tündérvölgyből indulnak, és ugyanoda érkeznek vissza a célba. A maratoni táv az orbaiszéki falvakon halad át, többnyire aszfalton. A versenytáv a következő településeken halad át: Kovászna – Zabola – Székelytamásfalva – Szörcse – Telek – Barátos – Páké – Kovászna útvonalon, érintve a zabolai Mikes-kastélyt, valamint a székelytamásfalvi Thúry–Bányai-kúriát. Jelentkezni szeptember 12-ig lehet a Visit Covasna Marathon oldalon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés