Első háromszéki trófeaszemle

A sepsibükszádi vadászház udvarán rendezték meg az első háromszéki szarvasbikatrófea-szemlét október 19-én, szombaton. A Csomád-hegység lábánál, az ezer színben pompázó erdei tisztáson hét vadásztársaság 18 vadászterületéről összesen 36 trófeát bocsátottak közszemlére.

Székely Hírmondó

2019. november 04., 00:222019. november 04., 00:22

Magyarországi szakember is jelen volt az eseményen dr. Sándor Gyula, a Nyugat-magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézete docense személyében. A kiállított trófeák mellett néhány szóban elmondta, az élő vad elbírálása nem oly egyszerű, sokszor másodpercek állnak a kísérő vagy vadász rendelkezésére. A későbbiekben a gímbika korbecsléséről, valamint a trófeabírálatról és a pontozási rendszerről tartott előadást a vadászház nagytermében. László Béla, a Kovászna Megyei Halász–Vadász Egyesület igazgatója történelmi pillanatnak nevezte az eseményt, és már a jövő évi szemléről is szólt, a hagyományteremtés fontosságát hangsúlyozva. Ezek után a vadásztársaságok képviselői pár szóban kiértékelték az idei bőgési időszakot, és szemügyre vették, „megmustrálták” a trófeákat. A délután már az őzpörköltről és különböző vadásztörténetekről szólt.

Az ilyen és ehhez hasonló rendezvények célja az, hogy a vadászat társadalmi elfogadottságát növeljük, a trófeaszemle jó alkalom arra, hogy a vadászat iránt érdeklődők számára bemutassuk tevékenységünket. A szemlék kiváló alkalmat teremtenek a trófeákon keresztül a vadgazdálkodás helyzetének, fejlődésének figyelemmel kísérésére. Ezen túlmenően a vadászoknak, vadgazdálkodást végzőknek is szükségük van az egymás területén esett trófeák megismerésére, bemutatására, a találkozásra, szakmai eszmecserék folytatására.

Ezúton szeretnék még egyszer köszönetet mondani mindenkinek, aki hozzájárult az esemény megszervezéséhez mind ötlettel, mind munkával, anyagi támogatással. Köszönöm a vadásztársaságok vezetőinek, hogy a rendelkezésünkre bocsátották a trófeákat, ezzel is megbízva bennünk. Reméljük, a következő trófeaszemlén még több vadásztársaság fog majd részt venni, trófeát megmutatni, és még nagyobb érdeklődés kíséri az eseményt.

Költő Attila (Sepsikőröspatak)

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés