Előzetes a nagy versenyhez

Alig múlik el hét valamiféle verseny, vetélkedő, megmérettetés nélkül. Különösen az iskolások bővelkednek ilyen megmutatkozási lehetőségekben, hol a sport, hol a matematika, hol a tánc ejti rabigába az éppen azon a területen szorgoskodókat.

Lám, most tették közhírré, hogy a Tanulók Klubjának kis táncosai meghódították idén is a fővárosi bírákat, a tinikorú focisták példát mutattak a nagyoknak, hogyan is kell kupát nyerni, a leányka-kosarasok alig érkeztek haza Erdély valamikori fővárosából (mindenki tudja, miről van szó), s máris csomagolnak és indulnak Havasalföld hajdani fővárosába, Târgoviștéra, s lehet, eljutnak a harmadikba is, Jászvásárba. A matematikusok szüntelen versenylázban égnek, ők leginkább a világhálóra bízzák magukat, nem utazgatnak, mint a sportolók.

Amiért ez a szöveg íródott, az számunkra felette hasznos és felüdítő. Pár napja hírt adtunk a kis és nagyobb balladamondók, énekesek, mesemondók megyei versenyéről, amelyet a Puskás Tivadar Szakközépiskolában bonyolítottak le legalább százötven résztvevővel. S íme, Sepsiszentgyörgyre esett a választás, hogy az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének kezdeményezésére, a nagy vetélkedő Kriza János nevével fémjelzett országos szakaszának helyszínt biztosítson.

Ne csodálkozzék tehát senki, hogy a hét végén, a belvárosi utcák megtelnek tisztán magyarul csevegő, hangoskodó, dúdolgató, népi viseletbe öltözött gyerkőcökkel és ifjoncokkal, akik az evangélikus templomban tartott szombat délelőtti megnyitó után nyakukba veszik a várost, s indul ki-ki az általa képviselt műfaj vetélkedőjének színhelyére. Tulajdonképpen műfajonként és korosztályok szerint szóródnak szét a központi tanintézetekben és intézményekben, külön vonulnak a mesemondók, kicsik és nagyok, a balladamondók és balladaéneklők, az említett templomtól egészen a Plugor Sándor Művészeti Líceumig húzható a képzeletbeli vonal, amely egybefogja a magyar nyelv egyik legrangosabb eseményét. Közel kétszáz tanuló hozta magával az otthoni biztatást, s ugyanannyi mosolygós arc tér haza két nap múlva. Biztos vagyok abban, mindannyiuknak meggyőződése, hogy nincs szebb, magasztosabb, felemelőbb, mint anyanyelvünkön énekelni, mesélni, balladát mondani.