
Csak a múltat megbecsülve építhetünk szilárd jövőt magunknak a mában, így nem véletlen, hogy ellenségeink évszázadok óta tudatosan ennek a meghamísításán munkálkodnak. Éppen ezért kötelességünk kutatni és a nyilvánosság elé tárni a történelmi igazságot – jelentette ki a Magyar Erdélyért Egyesület (MERT) meghívására nemrégiben Sepsiszentgyörgyre látogató Bálint Huba székelyudvarhelyi kutató a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
2018. december 21., 00:032018. december 21., 00:03
Eddig huszonhat Árpád-házi személyiséget avattak boldoggá vagy szentté, azonban rajtuk kívül még hatot boldog emlékezetűnek nevez az utókor, és további négy nevéhez fűződnek rendkívüli cselekedetek. Ez pedig aminek büszkeséggel és önbizalommal kell eltöltenie bennünket. Ráadásul ennél sokkal többel rendelkezünk – fogalmazott az előadó. Az Árpád-házi szentek hihetetlenül népes köréből még a hosszúra nyúlt ismertető során is csak néhányuk életútjára sikerült rávilágítani, de a hallgatóság így is rádöbbenhetett, hogy csak rajtuk keresztül milyen nagymértékben gazdagítottuk az emberiség szellemi kincsestárát.
Áldott életű személyiségeink egyike, Skóciai Szent Margit (1047, Magyarország – 1093, Skócia) Szent István Ágota nevű lánya és a száműzött, majd újra trónra emelt Eduárd angol király frigyéből jött a világra. Az alattvalói által Véresnek hívott III. Malcolm skót király feleségeként szépségével és nemes lelkével nem csak megfékezte, hanem jámborrá is tette a vad uralkodót. Magatartásával, valamint bölcsességével jótékonyt hatást gyakorolt Skócia egészére, és ő volt az, aki megismertette és bevezette a római katolikus liturgián alapuló kereszténységet, így az Úr napjának megtartását és a vasárnapi misén való részvételt. De új szokásokat honosított meg a királyi udvar rendtartásában is, például a lakoma utáni záró áldomást, amely során az Úristen tiszteletére ürítették a poharukat.
Templomokat és kolostorokat építtetett. Nevéhez fűződik többek között a dunfermlini apátsági templom, az Ilona szigetén álló dóm, és az edingburghi Szent Margit kápolna megépítése. Ugyanakkor részt vett a főnemesek ülésein és fontos szerepet vállalt az ország kormányzásában is. A nők jogainak védelmezője, a szegények istápolója volt, bajával bárki hozzá fordulhatott. Dunfermlin mellett ma is Szent Margit kövének nevezik azt a sziklát, ahol fogadta a segítségre szorulókat. A krónikák szerint ő volt a skót történelem legszebb jelleme, akinek a jó és csodás cselekedeteiről már éltében legendák keringtek. IV. Ince pápa avatta szenté 1251-ben.
Nyolc gyereke született, hat fiú és két lány. Fiai közül három skót király lett, és egyik lánya, Matild hódító Vilmos angol király legkisebb fiához ment férjhez, aki később I. Henrik néven uralkodott (1100–1135). Így vált Margit az angol királynők ősanyjává.
Skóciában máig nagy tiszteletnek örvend, emlékét a létét neki köszönhető apátság, őt ábrázoló festmények, szobrok, róla elnevezett templomok, kápolnák és korház őrzi. És nem csak az általa egykor felvirágoztatott ország területén, hanem Angliában, Ausztriában, Franciaországban és az Amerikai Egyesült Államokban is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!