Elkezdődött az USR PLUS kongresszusa

Ezerkétszáz küldött vesz részt a Mentsétek meg Romániát Szövetség - Szabadság, Egység és Szolidaritás Pártja (USR PLUS) szombati kongresszusán, amelyen kinevezik a párt új országos elnökségét és hitelesítik az újonnan megválasztott pártelnök, Dacian Cioloș mandátumát.

Székely Hírmondó

2021. október 02., 11:062021. október 02., 11:06

A kongresszust a bukaresti Romexpo kiállítóközpontban tartják. A járványügyi intézkedések miatt egyszerre legtöbb 150 személy lehet jelen a teremben. Az országos elnökség tagjait megválasztó küldöttek órákra leosztott csoportokban fognak szavazni. A kongresszuson csak beoltott személyek vehetnek részt. A teljes rendezvény követhető lesz a Facebookon és a Youtube-on.

Az országos elnökség posztjaira az USR PLUS 93 tagja nyújtotta be pályázatát, kilencvenen közülük három platformba tömörülve, hárman pedig függetlenként.

A kongresszus szombat reggel 9 órakor kezdődik az elnökválasztás eredményének ismertetésével, majd az alakulat újonnan megválasztott elnöke mond beszédet. Ezután bemutatják országos elnökségbe és a párt más testületeibe javasolt jelölteket. A szavazás 13 órakor kezdődik.

Az országos elnökségbe az elnök, az alelnökök és a legtöbb szavazatot kapott jelöltek kerülnek be.

A kongresszus második napján, vasárnap az USR PLUS statútumának módosításáról vitáznak a küldöttek, kizárólag online formában. Ezen a napon jelentik be az újonnan megválasztott vezetőség összetételét is.

Az USR és a PLUS idén májusban olvadt össze, miután korábban már az európai parlamenti, az államelnöki, a helyhatósági és a parlamenti választásokon is pártszövetségként szerepelt.

Dacian Cioloş, az USR PLUS újonnan megválasztott elnöke azt mondta a párt szombati kongresszusán: a konstancai kórháztűz rávilágított arra, hogy "elsodródtunk" a helyes útiránytól, és még nem találtunk vissza hozzá.

Cioloş azt is felidézte, hogy 2015-ben a Colectiv-tragédiát követően került a kormány élére.

Az USR PLUS újonnan megválasztott elnöke ezzel arra utalt, hogy egy nappal korábban, pénteken reggel kigyulladt a konstancai járványkórház intenzív terápiás részlege, ahol koronavírusos betegeket ápoltak. A tűzvészben hét páciens életét vesztette. A kórházat teljesen kiürítették, a 125 beteget más egészségügyi intézményekben helyezték el.

Dacian Cioloş úgy véli, a két párt összeolvadása nyomán egy erősebb formáció jött létre, amelynek mindkét típusú tagjaira oda kell figyelnie: azokra is, akik otthonosan mozognak az online világában, és azokra is, akik nem.

Dacian Cioloş meggyőződését fejezte ki, hogy az USR PLUS-on kívül "nincs még egy párt, amely ennyire hinne az ország modernizációjában."

"Ez a kongresszus képes megváltoztatni az ország történelmét. Ma már kétségtelenül elmondhatjuk, hogy Romániának van egy reformista, Európa-párti pártja, amelyet mélyen a demokratikus liberalizmus jellemez. Az, hogy ma lezárul a szükséges összeolvadási folyamat, annak bizonyítéka, hogy mindazok, akik hisznek a reformokban és a demokráciában, végre találtak egy helyet, ahol egy jobb Romániáért dolgozhatnak és küzdhetnek" - mondta az új pártelnök.

Cioloș kijelentette, lezárultnak tekinti az USR és a PLUS fúzióját.

"Remélem, ma, ezzel a kongresszussal pontot teszünk a fúzió folyamatának végére. Én lezártnak tekintem ezt a folyamatot. Lehetnek még súrlódások és nézeteltérések, ez emberi dolog, bár ez is visszavetheti a növekedési erőnket. Valószínűleg továbbra is lesznek klikkesedési tendenciák, de arra kérem azokat, akik menedéket akarnak találni bennük, hogy jól gondolják meg, mielőtt nekiállnának falakat építeni" - mondta az új pártelnök, egymás véleményének meghallgatására és párbeszédre kérve a párttagokat.

Cioloş emlékeztette a kongresszus résztvevőit, hogy az USR PLUS számottevő párttá vált a romániai politikai palettán, és az alakulat kudarcából akár az ország kudarca is következhet. "Mi vagyunk azok, akik meg tudjuk változtatni Romániát, és a változás ma kezdődik" - jelentette ki az USR PLUS új elnöke.

A kongresszuson Dan Barna, az USR PLUS korábbi társelnöke kijelentette, Románia kormányát olyan ember vezeti, akire "túl nagy a miniszterelnöki kabát".

Felszólalásában Dan Barna azt mondta, a kormány olyan ember kezében van, akire "túl nagy a miniszterelnöki kabát", de reméli, hogy ez a helyzet mielőbb megszűnik, és Románia kilábal a "fölösleges és abszurd válságból", amelybe a kormányfő személyes ambíciói taszították.

Barna úgy vélekedett, az USR PLUS nélkül nem lehet megvalósítani a reformokat Romániában.

"Az USR PLUS miniszterei azok, akik dolgoztak, és akik megmutatták, hogy meg lehet reformálni Romániát. A jövőben, akár ellenzékben leszünk, akár újra kormányon, az USR PLUS továbbra is a reményt és a valódi reformot fogja képviselni Romániában" - mondta Dan Barna.

A párt korábbi társelnöke kijelentette, továbbra is támogatni fogja a párt országos elnökségét és az újonnan megválasztott elnök, Dacian Cioloş mellett fog állni.

Barna kifejtette kongresszusi felszólalásában, hogy a pártelnöki székért folyó verseny "reális" és "természetes" volt, méltó egy "élő és autentikus párthoz", a küzdelem lezárultával pedig a párt megerősödve halad tovább az útján.

"Itt vagyok, itt maradok, és együtt megyünk tovább" - fogalmazott a volt társelnök.

"Most, amikor átadom a stafétát Dacian Cioloşnak, az USR PLUS már egy olyan párt, amely valóban nyom a latban a romániai politikában, és ez a mi érdemünk" - mondta Barna, felidézve, hogy az USR PLUS egy nagyon kis pártból nőtte ki magát egy több mint ötvenezer tagot számláló alakulattá.

Megválasztották az USR PLUS tisztújító kongresszusán a párt új alelnökeit. A tisztséget vasárnaptól Cătălin Drulă, Vlad Voiculescu, Dan Barna, Ionuţ Moşteanu, Anca Dragu, Allen Coliban és Claudiu Năsui tölti be.

Az USR PLUS tájékoztatása szerint a párt országos elnöksége 24 tagból fog állni, közülük a kapott szavazatok száma alapján első hét elnökségi tag tölt be alelnöki funkciót.

A jelöltek három platformba tömörültek, ezek közül Az USR PLUS kormányon 2024-ben elnevezésű platform kapta a legtöbb szavazatot, 13.643-at (57,32%). Ez 14 mandátumot jelent az elnökségben, amelyet Cătălin Drulă, Dan Barna, Ionuţ Moşteanu, Claudiu Năsui, Cristian Ghinea, Vlad Botoş, Stelian Ion, Lucian Stanciu-Viziteu, Cristina Prună, Silviu Dehelean, Radu Mihaiu, Liviu Mălureanu, Radu Miruţa, Radu Panait kapott meg.

Az Együtt sikerülni fog! platform 8001 szavazatot kapott (33,61%), ami 8 mandátumot biztosít számára, ezeket Vlad Voiculescu, Anca Dragu, Dragoş Tudorache, Andrei Lupu, Oana Ţoiu, Ioana Mihăilă, Dragoş Pîslaru, Monica Berescu tölti majd be.

Az #Együtt USR-PLUS. Bátorságot Romániának elnevezésű platform 2110 szavazatot kapott (8,86%). Az így elnyert 2 elnökségi széket Allen Coliban és Cătălin Teniţă foglalhatja el.

A kongresszuson az országos döntőbizottság és az országos pénzügyi ellenőrző bizottság tagjait is megválasztották.

(Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés