
Elismerte az orosz védelmi minisztérium szerdán, hogy Ukrajnában besorozott orosz katonák estek fogságba.
2022. március 10., 10:492022. március 10., 10:49
Igor Konasenkov vezérőrnagy, a moszkvai katonai tárca szóvivője azt hangoztatta, hogy "sajnos, kiderült több olyan eset", amikor az Ukrajnában elindított "különleges hadműveletben" részt vevő orosz katonai egységekben sorkatonák voltak. Közülük másokkal együtt többen fogságba estek, amikor az egyik hadtáptámogatást biztosító orosz alegységet "egy nacionalista zászlóalj diverziós csoportja" megtámadta.
Konasenkov azt mondta, hogy "gyakorlatilag az összes" sorállományú katonát elszállították Ukrajnából.
Korábban az orosz védelmi minisztérium tagadta, hogy orosz sorkatonák lehetnek Ukrajnában. Nőnapi köszöntőjében, kedden, Vlagyimir Putyin orosz elnök azt ígérte, hogy besorozott és tartalékos katonákat nem fog bevetni az ukrajnai háborúban. Azt mondta, "a kitűzött feladat megoldásával kizárólag hivatásos katonák foglalkoznak".
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője elmondta, hogy Vlagyimir Putyin elnök megkapta a jelentést annak az utasításának a végrehajtásáról, amelyben még a háború elindítása előtt elrendelte, hogy sorállományú katonák semmiképp ne lássanak el feladatot Ukrajna területén. Az anyagot Putyin a katonai főügyészségre küldette, hogy a történtekben vétkes tisztségviselőket felelősségre vonják.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!