Elhunyt Terényi Ede zeneszerző, zenetudós, az MMA rendes tagja

Műveit ötven kötetben jelentette meg, s ehhez járul a közel ugyanennyi CD is, míg harmóniaelméleti kutatásait tanulmányokban tette közzé. Könyveket, elemzéseket, zenei esszéket írt a modern zenéről, zeneszerző elődökről és kortársakról (Veress Sándor, Lajtha László, Balassa Sándor). Számos műve hangzott el ősbemutatóként Európa zenei centrumaiban. Művészi tevékenységének elismeréseként több jelentős kitüntetést, díjat kapott: a Román Tudományos Akadémia George Enescu-díja (1980), Bartók–Pásztory-díj (1994), Erkel-díj (2000).

Terényi Ede Marosvásárhelyen (Románia) született 1935. március 12-én. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte: zeneszerzést Trózner Józseftől, zongorát Chilf Miklóstól tanult, a Bolyai Farkas Elméleti Középiskolában érettségizett (1952), majd a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola zeneszerzési tanszakán Jodál Gábor tanítványaként szerzett oklevelet (1958), ettől kezdve Kolozsváron élt. A kolozsvári kulturális pezsgés révén Terényi belekapcsolódhatott a romániai zenei életbe, a magyarországi hangversenyek világába, de kitekinthetett a német és francia régió felé is. 1956-ban elnyerte az Enescu-ösztöndíjat.

1958-tól ötvennégy éven át a Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskola előadója volt: kezdetben ellenponttant, majd összhangzattant, a '80-as évektől zeneszerzést, majd zenedramaturgiát is tanított (ez utóbbi tantárgy bevezetése a főiskolán az ő nevéhez fűződik). Két ízben (1974, 1978) is részt vett műveivel a darmstadti modern zenei tanfolyamon, ill. fesztiválon (Internationale Ferienkurse für Neue Musik). 1983-tól a zenetudományok doktora, 1993-tól doktorátusvezető volt. A magyarországi zeneélettel szoros kapcsolatban állt, 2005-től a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezet tagja, majd 2011-től a köztestület rendes tagja volt, és csatlakozott a Magyar Zeneszerzők Szövetségéhez is. A Magyar Rádiózenekar és a Budapesti Vonósok számos művét előadták, illetve rendeltek is tőle alkotásokat.

Zeneírói, zenetudományos munkássága egyaránt jelentős: számos zenei tárgyú kötet és esszé szerzője. Zenetudományi kutatásainak középpontjában a modern zene vertikális dimenziójának vizsgálata állt. Másik jelentős kutatási területe az erdélyi magyar zeneszerzés története és stilisztikai vizsgálata volt.

Szakmai sikerein túl fontosak voltak számára barátságai alkotótársakkal és volt tanítványokkal. E sorból is kiemelkedik legendás barátsága Balassa Sándor zeneszerzővel, amelynek szép példája a Balassa-duók című hegedűkettős sorozat.

Zeneszerzői pályája nagyon sokarcú, stílusa évtizedenkénti jelentős változásokat mutat: első alkotó periódusát a népdal- és Bartók-hatás jellemzi, ezt követte a szerializmus felé fordulás, a zenei grafika, majd a neobarokk és ezzel párhuzamosan a dzsesszmuzsika felé tájékozódás. A közelmúltban készült műveit régi erdélyi dallamok mai hangvételű újjáélesztése, modern keretbe foglalása jellemezte.

Számos zeneműve kapcsolódott szorosan a magyar és az egyetemes irodalomhoz: száznál is több, a magyar és a világirodalom, valamint a népköltészet remekeihez kapcsolódó vokális zeneművet szerzett, amelyek műfaji szempontból is változatosak, mono­operáktól vokál-szimfonikus művekig, kórusoktól dalokig. Munkásságát emellett több szimfónia, zongoraverseny, mise, Te Deum, Stabat Mater,  neobarokk concertók, vonósnégyesek, ütőskvartettek, különböző hangszeres szólódarabok, szonáták, monodrámák, dalsorozatok és kétkötetnyi kórusmű körvonalazza.

Terényi Ede az erdélyi szerzők egyik legjátszottabb mestere, 2015-ig harminckilenc szerzői lemeze jelent meg.

Életműve bár zeneileg független volt a magyarországi iskoláktól, ugyanakkor a helyi és a nemzetközi irányzatokkal állandó párbeszédben állt.

80. születésnapja alkalmából 2015. október 30-án az MMA ünnepi hangversenyt rendezett tiszteletére a Pesti Vigadóban.

Terényi Edét a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti.