Meghalt Gallai Péter, a Piramis és a Bikini zenésze.
2019. szeptember 16., 13:322019. szeptember 16., 13:32
Gallai Péter 1953-ban született Budapesten, konzervatóriumot végzett, képzett zenész volt. Első ismertebb zenekara a Nautilus volt, 1974-ben pedig a Piramishoz csatlakozott, mely az évtized második felének legnépszerűbb rockzenekara volt Magyarországon. Az együttes több híres dalát is ő szerezte, például a Szállj fel magasra címűt.
A Piramis utolsó lemezén, mely a frontember, Révész Sándor távozása után készült, Gallai énekelt, majd az együttes feloszlott, ő pedig D. Nagy Lajossal együtt 1985-ben az átalakult Bikiniben tűnt fel, mely gyorsan a korszak legsikeresebb hazai rockzenekara lett. Ebben a zenekarban is írt dalokat, néhányat pedig ő is énekelt. 1992-ben a Bikini feloszlott, majd öt évvel később újjáalakult, Gallaival együtt, aki egészen 2002-ig maradt tagja az együttesnek, akkor visszatért a szintén újjáalakult Piramisba.
(24.hu)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!