
December elsején Kézdivásárhely főterén egy prahovaiakból és bákóiakból álló csapat vonult fel. A civil szervezkedéstől elhatárolódik a helyi románság, meglátásuk szerint az ilyen jellegű akció nem használ az interetnikai kapcsolatoknak.
2017. december 07., 00:182017. december 07., 00:18
December elsején Kézdivásárhely főterén egy prahovaiakból és bákóiakból álló csapat vonult fel. A civil szervezkedéstől elhatárolódik a helyi románság, meglátásuk szerint az ilyen jellegű akció nem használ az interetnikai kapcsolatoknak.
December elsején a Helyi Fejlesztési Egyesület a Molnár Józsiás utcában levő ortodox templomnál szervezett ünnepséget az egyesülés napja alkalmából. Azt követően egy hívatlan vendégcsapat egy brassói orvos vezetésével a főtérre is bevonult, annak ellenére, hogy a helyi közösség vezetői jelezték: nem értenek egyet az akcióval, meglátásuk szerint nem használ a román-magyar kapcsolatoknak.
Ezt hangsúlyozandó, kedd délután sajtótájékoztatót tartottak, hogy elmondják: elhatárolódnak az idegenek akciójától. A tájékoztatón Ioana Nela Felea, Nelu Norocea, Mihaela Cristea, Monica Rusu és Constantin Pătru tanácsos, a civil szervezet korábbi elnöke vett részt. Ez utóbbi elmondta: már november elején, a tervezési fázisban felhívták Mihai Tîrnoveanu brassói orvos, a Nemzet Útja Egyesület elnökének a figyelmét, hogy nem jó ötlet Kézdivásárhelyen felvonulósdit játszani, mert az rengeteget árt a nemzetiségek közötti amúgy is törékeny kapcsolatoknak.
Constantin Pătru kifejtette: az idegenek akciója miatt a városházán tartott, tizenöt percesnek kinéző egyeztetés négyórásra nyúlt, és nem tudták megértetni a brassói szervezővel, hogy ők ugyan pár órát vannak Kézdivásárhelyen, de a helyi román közösség – amely egyébként jól érzi magát a városban, és szoros kapcsolataik, barátságaik vannak a magyarság körében – itt marad december elseje után is. Ezeket a gondolatokat osztotta a többi jelenlévő is, Ioana Nela Felea kiegészítette azzal, hogy ismerősei már jelezték: neheztelnek rá, és ez nagyon kellemetlen, mert ők el akarták volna kerülni ezt a konfrontációt, ami ha nem is volt provokatív jellegű, de félig-meddig annak sikeredett. A jelenlevők hangsúlyozták: azt tartják jónak, hogy mindenki otthon, a zavarkeltés mellőzésével ünnepeljen. Kiderült az is, hogy az ezer román zászló szétosztását beharangozó akció sem valósult meg, a zászlókat a hívatlan vendégek elvitték magukkal.
Mihai Tîrnoveanu fél órával a sajtótájékoztató előtt tett fel egy „pontosító” bejegyzést a Facebookon, amiben azért értetlenkedik, hogy miért Kézdivásárhely az egyetlen romániai város, ahol december elsején a központban nem ünnepelnek a helyiek? „Milyen lett volna, ha a martonosi, berecki és zágoni büszke románok az Egyesülés Menetén egy félreeső helyen vonultak volna fel? Hogy nézett volna ki, ha a kézdivásárhelyi románok nem ünnepelhetik meg az Egyesülés Napját saját városukban? Ez természetellenes” – írta az orvos, aki ezek szerint tényleg nem érti, hogy az akciójukat a lakosság ténylegesen provokációként értékelte.
Kézdivásárhelyen a szocialista érában jelent meg nagy számban a románság, Orbaiszékre pedig a Mikes grófok telepítettek be nagyobb számú románt, munkaerőre lévén szükségük. Egyébként Mihai Tîrnoveanu szervezte az egyesülete október 22-ei székelyszáldobosi és vargyasi látogatását is.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!